Dr. Hóvári János a várvédő hősök tiszteletére állított emléktábla avatásán
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A vár és az 1566-os ostrom nem csupán a gyulaiak számára fontos, hanem a magyar nemzet sorsának alakulására is jelentős mértékben hatást gyakorolt. Az egri és szigetvári eseményeket irodalmi alkotások örökítették meg, Gyula azonban ily módon nem épült be a történelmi köztudatba, pedig a gyulai vár szerepének, feladatának, valamint a védők helytállásának ismerete nélkül az ott történtek is értelmezhetetlenek, az Alföld egyetlen épen maradt középkori védműve pedig a nemzeti emlékezet egyik kiemelten fontos színtere.
Névjegy
Hóvári János történész 1997 óta a történelemtudományok kandidátusa, 2011 óta a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetben 1979–1992 között dolgozott, közben a pécsi Történettudományi Intézet egyetemi oktatója volt. 1992 óta a Külügyminisztérium munkatársa. Volt a közép-ázsiai és transzkaukáziai ügyek főelőadója, dolgozott Tel-Aviv-i nagykövetként, volt az Afrikai és Közel-keleti Főosztály vezető főtanácsosa, majd a közel-keleti ügyek tanácsadója a szlovén külügyben. 2008 után Kuvaitban és a Bahreini Királyságban lett nagykövet, 2010-től a globális ügyek helyettes államtitkáraként tevékenykedett, 2012–14 között Törökországban, Ankarában volt nagykövet. 2015-től a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgatója, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karának docense. A „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566 Emlékév” elnöke.
– Az emlékév éppen úgy szól Gyuláról, mint Szigetvárról, Veszprémről, amelyet visszavettünk a töröktől vagy Várpalotáról. Az egész országról szól, abban a maga bonyolultságában, amiben akkori eleink voltak. Gyula az Alföld Szigetvárja, Szigetvár a Dél-Dunántúl Gyulája. Mindkét helyen olyan heroikus küzdelem zajlott, amely a korabeli magyar világban és Európában is példátlan volt. Ahogy a gyulai őrség 9 hétig tudta fenntartani a török támadókat, nem volt példa a magyar történelemben. Szigetvár előbb elesett – ott nagyjából öt hétig tudták a várat védeni –, de a gyulai védők története más, mint a szigetváriaké, de azok a katonák – magyarok és nem magyarok –, akik mindkét helyen elestek, olyan tiszteletet vívtak ki maguknak, amitől a török hadsereg megértette, hogy Magyarországon többé nincs könnyű győzelem. A magyar végvári rendszer olyan katonákkal, tisztekkel, tüzérséggel, hadmérnökökkel rendelkezett, amelyek képesek voltak a törököket megállítani. Ez hozta azt, hogy 1568-ban a magyar királyság és az oszmán birodalom békét kötöttek egymással, és egy több évtizedes hideg békeállapotban egyeztek meg. Ha nincs az a bátor helytállás, ami Gyulán és Szigetváron megmutatkozott, akkor Magyarországon a török előrenyomulás úgy ment volna, mint kés a vajban.
– Az emlékév során e példamutató magatartás hangsúlyozása kiemelt jelentőséggel bír?
– Fontos ismerni, hogy mi történt, fontos elismerni Kerecsényi László hősiességét, aki egy remek várkapitány volt, és aki – amikor a vár már olyan állapotban volt, hogy már csak pár napig lehetett védeni –, elgondolkodott azon, miként menthetné meg az embereit. Arról, hogy rosszul döntött, utólag senki nem ítélkezhet, mert azt nem lehetett előre tudni, hogy a törökök nem tartják be az ígéretüket, és legyilkolják az őrséget. Az is fájó pont, hogy az egri fejedelem emberei – akik ki-be mentek a várból, és közvetítettek a várbeliek és a törökök között – tulajdonképpen semmit sem tettek. Én nagyon örülök annak, hogy augusztus elején felavattuk az emléktáblát, mellyel igazságot szolgáltatunk Kerecsényi Lászlónak, mint bátor katonának, remek tisztnek, Magyarország építőjének, egy ambiciózus embernek, aki az esküvőjéről jött Gyulára, és biztos volt abban, hogy majd haza is megy. Ám az emlékezés nem csak róla és a vele harcoló katonákról szól, hanem mindenkiről, aki a magyar történelem során a hazáját védte. Vesztes háborúban is lehetnek hősök. Mint ahogy Zrínyi kapcsán a Szigeti veszedelemben megénekelték: van erkölcsi és morális győzelem, és ennek a gondolatnak, valamint ennek a helytállásnak nagyon nagy szerepe van.
– A 2016-os emlékév milyen hatást gyakorol a jelenlegi magyar-török kapcsolatra?
– A magyar-török kapcsolatrendszer sajátos, sok tekintetben közös gyökerűek vagyunk, nagyon sok közös ősi szál köt össze bennünket. Háromszáz évig egymással hadakoztunk, a XVIII. század óta barátok lettünk és fegyvertársak. Sajátos fintora a történelemnek, hogy a törökök lettek azok, akik befogadták a magyar menekülteket, hiszen a szigetvári hős ükunokája, Zrínyi Ilona török földön lelt menedéket, és az ő fia, Rákóczi Ferenc úgyszintén. A mai törökök nem felelnek azért, ami Mohácson történt, mint ahogy mi sem felelünk egyetlen olyan tettért sem, amit a kalandozó magyarok hajtottak végre Svájcban, Franciaországban vagy Európa más részein. A törökök a magyar népet ma a barátjuknak tekintik. Az emlékév kapcsán a történészek több alkalommal találkoztak, idén már történészkonferenciát is rendeztek Isztambulban. Az 1566-os esztendő pedig a törököknek különösen fontos, hiszen a legnagyobb uralkodójuk akkor hunyt el a szigetvári dombokon, ami számukra ma legalább olyan fontos emlékhely, miként nekünk Rodostó, ahol Rákóczi Ferenc hunyt el. A török féllel nagyon jó az együttműködés, de az emlékév egy magyar–horvát emlékév is, amit a magyar kormány tett emlékévvé Horvátországban számos közös rendezvénnyel, de az emlékezések sorába bevonjuk Ausztriát, Stájerországot, Szlovéniát és Burgerlandot is, ahonnan Zrínyi Szigetvárra ment, és ahol szintén egy emléktábla felavatására készülünk.
– Az egész év során tartó események és megemlékezések közül ön számára melyek a legfontosabbak?
– Kiemelten fontos, hogy szeptember 2-án emlékezünk a vár elestére, ami nagyon megható kegyeleti esemény lesz. A Szigetvár elestére való emlékezést is Gyulán kezdjük meg. Szeptember 7. ugyanis Szigetvár elestének a napja, aznap este 6 órakor a szigetvári várban egy nemzeti kegyeleti emlékezést hívunk össze, ahol megpróbáljuk elmondani azt, hogy a 450 évvel ezelőtt történtek miért fontosak a mai magyaroknak, és milyen út vezet a mai, XXI. századi emlékezéshez. Azon a napon a magyar, a horvát és a török köztársasági elnök is Szigetvárra látogat, hogy ők is fejet hajtsanak a 450 évvel ezelőtti események emléke előtt.
