ujkéry csaba és hóvári jános
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A Sólyom a viharban az első olyan történelmi regény, amely Gyula 1566-os ostromáról szól, mondta köszöntőjében Dézsi János könyvtárigazgató, s közben felidézte, mekkora esőzések sújtották azon a szép tavaszon városunkat. Ám ez nem volt elég, mert a törökök is nagy erőkkel közeledtek. Ujkéry Csaba történetéről ennyit jegyzet még meg a direktor: olyan szereplők vonulnak fel benne, akik Mata Harira emlékeztetnek.
Hóvári János turkológus, történész, aki városunkban nem egyszer járt már előadóként, ezúttal házigazdaként szólalt meg. Üdvözölte a jelenlévőket, majd bemutatta a Somogy megyéből érkezett szerzőt, aki hivatását nézve bíró, főbíró, de megírt már tizenöt történelmi regényt, a Sólyom a viharban a tizenhatodik. Ebben szerepe lehetett annak, hogy szigetvári szülői házának ablakából rálátott a várra. Kellett ez ahhoz, hogy rászánja magát a könyvírásra, amely számára megfeszített munka, hisz egy-egy kötet véglegesítése legalább három évet igényel. Ám ha megérinti a téma, ez sem számít. Most az segítette, hogy felismerte, mekkora a hasonlóság a középkori Gyula és Szigetvár között.
Ujkéry Csaba úgy érezte, az életnek ezen a területén is igazságot kell szolgáltatnia. 1566-ban Gyulán naponta hatvanan haltak meg, összesen 25 ezren csak azért, hogy a Bécset magáénak akaró törököt megállítsák. Kerecsényi várkapitányt és védőit mégis több vád érte, mint tisztelet. Kifejtette: már a Szigetvár-könyveiben is sokat foglalkozott a gyulaiakkal, aztán beleásta magát Kerecsényi életének tanulmányozásába. Elolvasta levelezésének nagy részét, még rajzot, leírásokat is talált róla. Szép férfi volt, jegyezte meg, és nagyon gazdag is.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
De ettől még ugyanolyan rablólovagnak számított, mint Zrínyi, s mint mindenki más abban a korban. Ezt már Hóvári János tette hozzá. A zsolddal ugyanis el voltak maradva, a hiányt pótolni kellett. Ez egy ilyen világ volt. Kegyetlen. Ha kellett, szívtelenül öltek, gyilkoltak, fogakat, szemeket vertek ki gondolkodás nélkül egy-egy fontos információért, vallomásért. Miheztartásukat nézve egyesek mégis felülemelkedtek a tömegen. Kerecsényi épp a lakodalmát ülte Zalában, amikor hírét vette annak, hogy jönnek a törökök. Nem tétovázott, cselekedett, bár tudta, sokszoros túlerővel kell szembenéznie. Hogy miért nem adta fel, és miért nem adták fel a katonái sem? A kérdésre roppant egyszerű a válasz: mert akkor nem az volt a szokás.
Ujkéry Csaba regényében még ennél mélyebb fúrásokat is végez, hisz a polgári lakossággal is foglalkozik. A nőkkel különösképpen. Mert bár ők szépségben ugyanolyanok voltak, mint a maiak, az állandó fenyegetettség miatt a jelenkor asszonyától eltérő életet éltek. Mivel biztos munkaerőt jelentettek, és még sok minden egyebet is elláttak, szívesen adták-vették őket a piacokon, szégyen nélkül megkérték az árukat. A regénynek ezért két női főszereplője is van. Az egyik Makcsa, az összekötő, a másik hölgy nevét nem áruljuk el, de ő is kettős ügynökként van jelen az eseményekben.
Hóvári János és Ujkéry Csaba beszélgetéséből az is felsejlett, miért nem véletlen, hogy ez így alakult a könyv lapjain. Megtudtuk: ennek az a legfőbb oka, hogy megjelenésüket nézve a nők alkalmasabbak a kémkedésre. A rossz megjelenésű férfiaknak nagyon vitéznek kellett lenniük ahhoz, hogy idegenként befogadják őket egy táborba, egy udvarra.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Mindezen felül Ujkéry Gábor a török oldalra is átment, ahol egy egészen élhető világot írt le. Ez abból adódik, hangzott el részéről a magyarázat, hogy van néhány török barátja, s így tudja, mekkora a hasonlóság a két nép között. Nem is lehet ez másképpen, hisz a hódoltság 150 éve alatt rengeteg mindent átvettünk tőlük, az együttélés pedig azt is magával hozta, hogy sok magyarból török lett, sok törökből pedig magyar. És ez Gyulán is így lehetett.
Mivel Ujkéry Gábornak volt szerencséje Sára Sándor rendezővel dolgoznia, az utóbbi évek magyar filmje is terítékre került. Mindketten úgy vélték, aggasztó, hogy nem készülnek történelmi filmek, filmsorozatok Magyarországon. Az Árpád-korról például, amelyre a legbüszkébbek lehetnénk, egyáltalán nincs filmünk.
Pedig a fiatalokat meg kellene szólítani, nem lenne szabad engedni, hogy elfeledjék a közös múltunkat. Ezt teszi a többi nemzet is, hangsúlyozta Hóvári János. A turkológus felvetette: nyomni kellene a nemzeti instagramokat, hogy együtt dobbanjon a gyulai szív, a soproni és a temesvári. Mert aki nem érzi ezt az együttdobogást, nem vesz ebben részt, azzal komoly bajok vannak. Tudniillik ez is része a történelmi emlékezés kultúrájának, éppúgy mint a történelmi regény, jegyezte meg az egykori nagykövet.
Az utolsó szó jogán a hallgatóság tehette fel kérdéseit a meghívottaknak. A Sólyom a viharban című könyvet várhatóan Gyulán is meg lehet majd vásárolni.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
