Akkor történt, amikor a nyarat Szanazugban töltöttük. Nem is történhetett volna máskor, minden nyarat ott töltöttünk, mert strandra nem jártunk. Nem elvi kérdés volt, gyakorlati: így alakult. A városi strand, amelyért mások nem csak fizetnek, ölni is tudnának, eszmélésünk óta minimális szerepet játszott az életünkben, s ha eltekertünk mellette, fitymáló pillantást vetettünk a fetrengő bentiekre. Elnézve a medencék közötti zöldben elterült testeket, ma is nehezen szabadulok a gondolattól, hogy tömeggyilkosságról forgatnak dokumentumfilmet. Strandon a segg sem olyan szép, a mell is csak azért van, hogy rá figyeljen az ember. Strandolni éppen annyira jó, mint telepített tóban horgászni: rossz.
Ezerszer jobb a természet, ahol minden más – és Szanazug természet. A két Körös összefolyásánál fekszik, nevesebb üdülőhely, mint amekkora a forgalma, ezért is szerettük, bár erről sose beszéltünk. Használtuk, éltünk benne és vele, mint mindenki, aki ideig-óráig itt ütötte föl a sátrát. Voltak víkendházak is, az árvíz miatt hosszú cölöplábakon állók, hatalmasak, égbe nyúlók, mint egy-egy birodalmi lépegető, meg faház, egy közülük a nagyszülőké. Ebben a kétszobás kuckóban zajlottak a nyaralások, nagyszülőstül. Tesóm és én kész forgatókönyvvel érkeztünk vakációzni, gombfoci, fürdés, peca. A vállalati üdülők oldalában tejfölszínű német turisták sütögettek, majd fecskés magyar legények jöttek, csajokkal és kis Polskival, egy alkalommal meg, kuriózum gyanánt, mintegy bepillantást engedve a korszerűbb jövendőbe, narancssárga bermudagatyás srác tűnt fel tükrös napszemüvegben, cingár, akár egy kishalazó bot, és szeplős, mint akit tetőtől talpig összefröcsköltek iszappal. Gyanúnk szerint holland vagy belga, de mindenképpen onnan való: ahogy jött ki a vízből, szkreccselő mozdulatokat tett a levegőbe, mintha kutyát simogatna, de senki nem törölte képen. Andrisék is kiugrottak néha, az osztálytársam és csapata, akik a nagyszülők háza előtti partszakaszt vették birtokba, és hangoskodtak éjszaka. Egy este én is lent maradtam közöttük, tábortüzet csinálni, vesztemre, mert amikor visszaballagtam a faházba, nagyanyám, előlépve a konyhaszekrény takarásából, fülön csípett, mint Derrick a maffiát, kérdőre vonva, mit ittam, és meg se várva a választ, sziszegni kezdett, hogy mit, az anyám úristenit, mennyit, áruljam el, gyerünk, mert megráz, mint Krisztus a vargát. Pedig akkor már rázott. Miután nagyanyám odahaza, ahogy keresztet karcolt a kenyérre a késsel, minden alkalommal megjegyezte, hogy isten nevét szánkra hiába ne vegyük, sejthető volt, nagy a baj. Pedig semmit sem ittam, sem aznap este, sem azelőtt, de a vallatás másfél percében nem nyílott alkalom számot adni kiegyensúlyozott magaviseletemről, amellyel odalent hamar a páriák lenézett és megvetett kasztjába taszajtattam. Egykor talán valóban létezett presztízsem látványos zuhanása nem kérdéseket vetett föl bennem a Miki egeres pizsamaalsó hiteles viselését illetően, amelyet a nagyszülői számonkérés után nyomban magamra kaptam, sokkal inkább megerősített elhatározásomban, hogy amennyire csak lehet, kerülöm a suli nagyszájú becstelenjeit, ha már az anyjuk ennyire figyelmetlen, hogy ideengedi őket kikapcsolódni, még ha egy-egy éjszakára is. Tekintve táborhelyüket, erre nem volt lehetőség, ha leléptem a kisház lépcsőjéről, kurjantottak, ha ebédeltünk a nyírfák alatt, végignézték, ha gombfociztunk, fölkiabáltak – egymás szájában voltunk. Mit tehettem volna, félretéve dacom, másnap megint leszaladtam hozzájuk. Kérdezősködtem a fogásról, amire Fekete Feri, Andris legjobb barátja a sportosztályból, aki még bűzlött a sörtől, kurta választ adott: nyúzottan hallgatott, és a combja tövét smirglizte, mint aki kullancs után nyomoz. Semmit se fogtak. Hitetlenkedtem, hogy lehet az, tata ezen a helyen önti a vízbe a húskombinátos kajamaradékot, olyan nincs, hogy ne legyen eredmény. Azért nincs, suttogta rekedten, mert az egér szőrös. Nagyot akart mondani, kicsit sikerült, de lehetett érezni, hogy ezt gondolja: mert az anyád picsája. Unottan röhögtek. Ez volt a nyaralás.
Andris épp visszatért a lopásból. Szilvát csent az egyik gáton túli kertből, és hogy ne legyen feltűnő, a fürdőgatyájába tömködte a gyümölcsöt, így érkezett vissza a hadiszállásra. A látvány, a műszálas fecskében domborodó rücskös csőtest tökéletesen passzolt Andris önmagáról alkotott képéhez, a hatás leírhatatlan volt. Sértett voltam és irigy, nem akartam nevetni, ezért elfordultam, hogy ha kirobbanna belőlem a kacagás, nyugat felé tegye. Tekintetem a fehéringes rendőrökbe ütközött, akik ügyetlenül egyensúlyoztak a kabinos motorcsónakban a hatósági stégnél. Andrisék táborhelyén öreg nyárfa hajlott a víz fölé, melynek vastagabb ágára kötél volt erősítve, azzal lehetett elrugaszkodni a törzsről. Mi is használtuk, ha nem volt senki a placcon. A rendőrök látványosan aggódtak a fürdőzőkért, tiltották a magasból vízbe ugrást, pénzbüntetést helyezve kilátásba. Egyszer, szégyenszemre, leparancsoltak a fáról, pedig épp lendültem volna. Miután lekászálódtam, és beúsztam középre, bosszúból letoltam a gatyám, de addigra felbőgött a motor, és elszáguldottak az összefolyás irányába. Bíztam benne, hogy a találkozás elkerülhetetlen, hogy a szar és ők: nem ússzák meg. Most kíváncsian vártam, felfigyelnek-e a lopott szilvára, észreveszik-e a csaknem szétrobbanó fecskét, de ügyet sem vetettek ránk, mint akik megoldhatatlan helyzetbe kerültek, ide-oda billegtek a picinyke taton. Eszembe sem jutott, milyen járőr lehet az, aki egy jóképű nyolcadikos fiú ágyékát gusztálja. Meg azért túlságosan közel se voltak.
És akkor megszólalt Andris, elvékonyodott hangon: nem hiszem el, gyerekek. Ott, és mutatta, hol. A túlsó parton.
A túlsó parton egy nőgyógyász baszott. Egyikünk sem arra gondolt, miért a hasztalan zsinóráztatással, Fekete Feri értelmetlen pecázásával vagyunk elfoglalva, és engem miért épp az idétlenkedő jard látványa köt le. Arra sem, miért nem vettük észre, hogyan nem lehet felfigyelni arra, ha a túloldalon nem hogy baszik, egyáltalán van, fekszik valaki. Hanem nem tudom, mire gondoltunk.
A szakállas doktor éppen lemászott egy vörös hajú nőről, és a hátára vetette magát, mint a tacskó, aki alig várja, hogy a gazdi vakargassa a hasát. Ez a has fehér volt, mint egy hajó, és kerek, mint a felfújható műanyag labdák, amelyeken a szomszéd lányok pattogtak otthon a teraszon.
Fekete Feri, akiről nyilvánvaló volt, hogy rég elvesztette a szüzességét, mert feltűnően buktak rá az alsóbb évfolyamos csajok, de legalábbis keményen taperolt a bulikban, felnyerített, majd lassan leállt a smirglizéssel. Andris először, gatyájában a szilvákkal, ide-oda gurult a ritkás fűben, vinnyogott, ám gyorsan elfogyott a szufla, és inkább ő is a szemközti oldalt kezdte lesni, odasandítva a többiekre, mit szólnak. Mit kell ehhez szólni, mit érdemes mondani, ami mindenkinek tetszik, és lehet folytatni a röhögést, milyen vicces: basznak. Nem kapott segítséget.
A vörös hajú nő az oldalára fordult, és a sütkérező doki szájába tett valamit. Innen úgy tűnt, cseresznye az, de valami nagyon finom lehetett, mert a szakállas orvos felkönyökölt, és hálásan csücsörített. Miután elfogadta a jutalmat, visszazuhant a helyére, a vörös hajú nő pedig átvetette az egyik lábát rajta, és fészkelődni kezdett az ölében.
Én pornót addig csak a nem sokkal azelőtt bekötött német adókon láttam, színpompás környezetben játszódó jeleneteket, melyek burleszkszerű nyargalással, kacsingatós évődéssel kezdődtek, és lendületes egymásra találásokban végződtek, rendszerint azután, hogy a kopaszodó bajor pincér előrecsapta a kantárát, és nem volt akadálya a dolognak. A sramlizenével kísért szalmabálás komédiákból hiányzott ez a fajta meztelenség. Hogy a szex nem olyan, hogy előtte letusolsz, és akkor mindketten azt mondjátok, mehet, és megy. Vagy hogy például kövéren is jó. Lehetett tudni, hogy az, mert a doktor megállás nélkül mosolygott, vidáman végezte a munkáját, ugyanakkor láthatóan ügyelt rá, hogy ne maradjunk le semmi lényegesről. Oktatófilmet néztünk. A nő lovagolt, hátán hullámoztak a hurkák. Derekán két hatalmas marok jelent meg, és mintha csak sebesebb vágtára akarná ösztökélni az állatot, a picsa világító gerezdjeibe markolt.
Egy nőgyógyásznak könnyű, erre gondoltam. A csöndes Reisz Anti mondta, hogy az. Orvos. Sokszor látja a szupermarketben, mindig az anyja pénztárához áll. Mellesleg nála született, ezt mindig meg kell hallgatni odahaza. És hogy milyen jó volt. Milyen hálás az anyja. Lesütötte a szemét, mint aki nem bírja látni, ahogy az első ember, aki hozzáért, most egy óriási seggbe kapaszkodik.
Kis szünet után, mialatt Fekete Feri felcsévélte a damilt, hogy mára elég, a vízbe ereszkedtek. A vörös hajú nő a partoldalba kapaszkodott, nekünk háttal, s a fenekét kitolva várta kezelőorvosát. A doki a vízbe csusszanás után előbb teljes mellszélességgel felénk fordult, mintha csak mutatványhoz készülődne, vigyázat, csalok, aztán gyöngéden ugyan, de lendületes rutinnal rákapcsolta magát a nőre. A legtermészetesebb egyetértésben hintáztak előre-hátra. A doki időnként megfeledkezett magáról, ilyenkor a gyors rezgéstől mintha nevetett volna a segge, de hamar alábbhagyott a tempó, és folytatták a nyugodt, de önfeledt ringatózást.
A stégnél felbőgött a motor, és az apró motorcsónak elszáguldott az összefolyás irányába.
Visszamászva a partra, a vörös hajú nő ellenzőt formált a tenyeréből, úgy kémlelt bennünket. A nőgyógyász megint a könyökére támaszkodott, és előbb az ágyékát mérte végig, majd felénk nézett. Látjátok, milyen kemény. A szerszám ide-oda tiktakolt, sziasztok, fiúcskák. Integető fasz. Hamar eltűnt a vörös hajú nő takarásában.
Reisz Anti kimondta a nevét is. Doktor, és a többi. Ezt a nevet én is számtalanszor hallottam otthon. Anya úgy emlegette, akár egy istenét. Uramisten, ő az. És én: én vagyok. Folyt a küzdelem, Zeusz, aki világra segített bennünket, hangtalan baszott a túloldalon. Emlékszem, keményen dilemmáztam. Jobb-e a tömeggyilkosságos film, mint a szex. Másodpercek alatt megvolt a válasz. A gát aljában tesóm, kezében kishalazó bottal, trappolt felénk. Szieszta utáni vidám vágta volt ez, porzott a szanaszét száradt dűlőút. A melegítője szárán Miki egér hahotázott.
