A bíróság Galbács Mihály elsőrendű vádlottat a sikkasztás vádja alól felmentette, azonban bűnösnek találta költségvetési csalás bűntettében, valamint háromrendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségében. Halmazati büntetésül 1 év 6 hónap – börtönfokozatú – szabadságvesztésre ítélték, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztették.
Torma Béla másodrendű vádlottat költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság, emellett 4 millió 289 ezer forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.
Az ítélet nem jogerős. Az ügyész Galbács esetében súlyosításért fellebbezett, Torma esetében három nap gondolkodási időt tartott fenn. A vádlottak és védőik felmentésért fellebbeztek. Az ügy a törvényszéken folytatódik.
Az ügy előzménye
A mostani ítélet egy évek óta húzódó, szövevényes gazdasági ügy végére tett pontot az első fokon. Alább összefoglaljuk, pontosan mivel vádolta az ügyészség a két politikust.
A vád szerint a bűncselekmények sorozata a Gyulai Termál Futball Clubnál történt, ahol Galbács Mihály 2012 és 2018 júliusa között elnökként tevékenykedett. Az egyesület a gyulai önkormányzattól kapott rendszeres támogatásokat, amelyeket meghatározott feladatokra használhatott volna fel.
Galbács azonban – aki a szervezet könyvelését is ellátta – olyan beruházásokhoz kapcsolódó számlákat is feltüntetett az elszámolásban, amelyek nem kapcsolódtak az önkormányzati szerződéshez. Ezzel 2 millió 267 ezer forintot használt fel jogosulatlanul. Bár elnöki megbízatása 2018-ban lejárt, a bankszámla felett 2019 augusztusáig rendelkezési joga maradt.
A vádirat kiemelte: amikor az egyesület új elnöke műfüves pálya kivitelezésére kötött szerződést, a számlán nem volt meg a teljes fedezet. Galbács ugyanis a 12 millió forintos vételárból csak mintegy 8,7 millió forintot utalt át a kivitelezőnek, a hiányzó összeget (több mint 4,6 millió forintot) korábban – az elnökség tudta nélkül – egy konditerem és öltöző építésének projektjére fordította.
A másodrendű vádlott, Torma Béla (aki Galbács sógora) a vád szerint 2014 és 2017 között tényleges munkavégzés nélkül, „papíron” erőnléti edzőként volt foglalkoztatva. A Magyar Labdarúgó Szövetségtől igényelt támogatások elszámolásához valótlan tartalmú megbízási szerződéseket és bérjegyzékeket használtak fel, amivel 4 millió 269 ezer forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek.
A vádlottak a 2024. májusi előkészítő ülésen nem ismerték el bűnösségüket, így az ügy több tárgyalással folytatódott a mai ítélethirdetésig.


























