a gyulai képviselő-testület május 25-i ülése
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A megszokott módon az interpellációs órával kezdődött a gyulai képviselő-testület május 25-i ülése a városháza dísztermében. A tanácskozáson a dudáló kamionosok, a kátyúzás, a sportcsarnok körforgalmának vízelvezetése, valamint a Gyulai Hírlap egy cikke is szóba került.
Az első interpelláló Kiss Tamásné (Fidesz) volt, aki három témával érkezett az ülésre. Elsőként az elkerülő úton dudáló kaminosokról beszélt, akik sokakat zavarnak a városban. Érdeklődött arról, hogy mikorra várható a településen található kátyúk melegaszfaltos kátyúzása, valamint arról is, hogy mikor zárul le a Paradicsomi lakótelepen a csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása.
A dudálással kapcsolatban Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester tolmácsolta Kolysza Zoltán gyulai rendőrkapitány levelét, aki azt írta, a kamionosok rendszerint azért használják a kürtöt, hogy jelezzék az előttük várakozónak, zárkózzanak fel a határátkelő irányába, illetve azért, hogy nemtetszésüket fejezzék ki a várakozás idő miatt.
kiss tamásné
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Kiemelte: a határrendészeti kirendeltség és a rendőrkapitányság járőrei rendszeresen ellenőrzik az elkerülő utat, kiemelten akkor, ha a kamionok feltorlódnak. A rendőrkapitány azt javasolta, hogy ha valakit zavar a dudálás, tegyen bejelentést a rendőrségen.
Daróczi László, a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. ügyvezetője a kátyúzásról elmondta, május közepén elkezdték a munkálatokat, az azt végző vállalkozó heti két alkalommal tudta vállalni a feladatot, így körülbelül június végére végeznek minden területtel.
A csapadékvíz-elvezetésről Molnár Csaba, a mérnöki osztály vezetője nyilatkozott, aki hangsúlyozta: előreláthatólag május végén, június elején elkészül a rendszer, utána következik az aszfaltozás.
A nap második, egyben utolsó felszólalója Galbács Mihály (Mindenki Magyarországa Mozgalom) volt, aki öt témát tárt a grémium elé. Mint mondta, az elmúlt időszak nagy esőzései után láthatóvá vált, hogy a városi sportcsarnoknál található körforgalom vízelvezetése nem működik megfelelően, információi szerint pedig ugyanez tapasztalható a Tiborc utcai körforgalomnál is.
galbács mihály
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Második kérdése a Gyulai Hírlap egyik korábbi cikkére vonatkozott, amely véleménye szerint az újság 2023-as üzleti tervének alapelvek és közhasznú feladatok pontjaiban leírtaknak nem felel meg, szerinte az egy másik pontban taglalt vállalkozási tevékenység funkciónak felel meg mint politikai hirdetés.
Érdeklődött arról, hogy mi a helyzet az egykori remetei nevelőotthonnal, valamint arról is, hogy a Botond utcán jelenleg érvényben lévő 30 kilométeres sebességkorlátozás megfelelő-e, ugyanis szerinte nincs akadálya annak, hogy ezt felemeljék 40 kilométerre.
Utolsó felvetésében arra volt kíváncsi, hogy mi a város célja a Gyulakonyha egykori telephelyével.
A körforgalom kapcsán Molnár Csaba elmondta: a beruházást a Nemzeti Infrastruktúra Kezelő Zrt. készíttette el. Az átadás előtt a polgármester levelet küldött számukra, ugyanis esztétikai és funkcionális problémákat is észleltek, többek között a vízelvezetést is kifogásolták. Ezeket később egy helyszíni bejáráson is jelezték, ahol megígérték, hogy átépítik a szegélyeket, ahol szükséges.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Áprilisban újabb levelet küldtek, amely után azt a tájékoztatást kapták, hogy a bejelentett problémákat a kivitelezőnek harminc napon belül kötelessége javítani. A képviselő által benyújtott interpelláció nyomán a mai napon ismét bejárást tartanak a NIF Zrt. részvételével, konkrét választ, hogy a helyreállítás mikor valósul meg, azután tudnak adni.
A Tiborc utcával kapcsolatban Molnár Csaba és Kiss Szabolcs (Fidesz) önkormányzati képviselő is jelezték, hogy nem érkezett panasz, hogy hasonló probléma lenne, Alt Norbert (Fidesz) alpolgármester pedig hangsúlyozta, hogy a sportcsarnoknál lévő hibákat fel kell tárni és ki kell javítani.
A Gyulai Hírlappal kapcsolatos, a polgármester által nehezen értelmezhetőnek titulált interpellációra Mocsár-Pörjés József, a hírlap főszerkesztője válaszolt. Mint mondta, ő sem tudta értelmezni a Galbács Mihály által leírtakat, véleménye szerint ez már a jövő évi önkormányzati választásokra készülő hergelés. A képviselő által kifogásolt írás egy véleménycikk, amely nem lehet üzleti tevékenység, sem politikai vagy fizetett hirdetés.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A remetei nevelőotthon kérdésére Görgényi Ernő válaszolt: megtudtuk, hogy az épület éveken keresztül a közfoglalkoztatási programban kapott szerepet, annak átalakulása óta keresik a funkciót, amelyet betölthet, ennek kapcsán a polgármester várja az ötleteket.
A Botond utcai sebességkorlátozásról Molnár Csaba elmondta, hogy sem a rendőrség, sem a közlekedési szakemberek nem tartják indokoltnak az emelést.
Az utolsó kérdés kapcsán a városvezető kifejtette: a Gyulakonyha egykori székhelyét még mindig a cég használja, jelenleg tárolási és raktározási célra, a terv az, hogy átadják a telket a Dürer Albert általános iskolának, amelyet aztán saját belátásuk szerint fognak hasznosítani.
Galbács Mihály a Gyulai Hírlappal kapcsolatos kérdésére érkezett választ nem fogadta el, így arról a testületnek kellett szavaznia, amely 11 igennel elfogadta a választ.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba