Na, akkor most ki fog nekem segíteni? – tette fel magában a kérdést Edvin, aki általában nem kér segítséget, mert egész ügyesen veszi az élet kisebb-nagyobb akadályait. Viszont a németvárosi templom előtti kereszteződésben járó, ám fekvő motorja alá szorulva el tudott volna képzelni némi segítséget. Ez van. Előfordulnak szorult helyzetek, mikor elkél egy kis segítség. Mivel a kereszteződés közepe épp lehetővé teszi, hogy négy irányból gázolják az út közepén fekvő embert halálra, Edvin körbenézett. Legfőképp azért, hogy megnyugodjon, szorult helyzetének tetejébe nem hajt-e át rajta – teszem azt – egy teherautó. Edvin nem direkt hevert az út közepén motorja alatt, egyszerűen csak egy oltári nagyot takart, mikor nem a kellő sebességgel kísérelte meg a kanyarodást. Ez van. Hibázott. Újra körbenézett, pillantása találkozott a közben feltorlódott járművek utasainak unott pillantásával. Edvinnél hirtelen leesett a tantusz. Ezek nekem nem fognak segíteni – húzta a gyors felismerés közben gúnyos mosolyra száját, majd egy nyomdafestéket nem tűrő káromkodás és egy lemondó sóhaj után saját kezébe vette sorsának jobbra fordítását...
