Idézni csak pontosan, szépen... Helyesebben: „Dolgozni csak pontosan, szépen”. Na, épp ez az egyik bajom az idézetekkel, hogy gyakran nem pontosak, sem tartalmilag, sem helyesírásilag. A Facebookról zúdul rám nap mint nap az idézetáradat. Idézetek mindenről. Olyanok, mint a gyógynövények: minden (itt: lelki) bajra van belőlük. Persze nem tart pisztolyt a fejemhez senki, hogy böngésszem, olvasgassam az efféle kiírásokat. De csábítanak, mert karaktert rajzolnak, jellemet festenek arról, aki ezeket közzéteszi.
Zömében ál- és féligazságok, bestsellerek elcsépelt mondatai akarnak életben eligazító tanácsokat sugallni. Ritkán lelek igazi bölcsességre vagy eredeti humorra köztük. De ha vannak ilyenek, akkor az olvasásuk egy-két percet, az utánagondolás is nagyjából ennyi időt igényel. Egy „Milyen igaz!” mondat után egy félrecsúszott mosoly kíséretében elillannak. Vagy ha nem, akkor már korábbról ismert sorokat olvastam. Abból az időből valókat, amikor még versesköteteket, hosszú regényeket kellett elolvasni ahhoz, hogy találjunk egy megjegyzésre érdemes élet-esszenciát. Valami túlcsorduló szépet, valami nagyon igazat.
Akkor még olvasottság kellett az idézéshez. S a megosztás akkor társaságot, meghitt kapcsolatot, kibomló beszélgetéseket, egymásra figyelést, okos érvelést, gondolatcserét, vitatkozást igényelt. Amolyan szív- és agymunkát. Manapság a kéz dolgozik: néhány kattintás az egérrel. Na, keressek gyorsan a befejezéshez egy frappáns idézetet! Inkább nem.
