A tavaszi nagytakarítás ideje van. Ilyenkor nemcsak az ablakok tisztulnak meg, hanem az asszonyi elmék is: ki kell selejtezni a megunt holmikat! Minden szekrény, doboz, fiók bújtat fölösleges, soha fel nem használható dolgokat. Ki velük! Vannak, akik így tesznek, és vannak, akik nem tudnak megválni a vackoktól se. Jó lesz még valamire – mondogatják. De hát mire jó egy 1976-os (szegedi) Sárkányban kapott számla? Hogy egy húszasból rántott velőre és még sörre is telt? Jé, Szakonyi Csilláért ekkor jött az édesapja, én meg leájultam az asztaltól, akkor már olvastam az Adáshibát. Hú, meg az a verssortöredék a ’79-es számla alján: „Nem vagyok több, jobb, mint más. Csak másabb…”
Igen, akkoriban a fentebb nevezett „tanszéken” néhányan 24 órára kölcsönadtuk legféltettebb könyveinket, cseréket bonyolítottunk: Ádám adta Márai Igaziját, Pank a Ködszurkálót, én a Beszélgetések Sheryl Suttonnal-t Pilinszkytől, és „Jószűcsünk” nem adta, csak felolvasta az akkor elsőkötetes szegedi egyetemista Földfogyatkozás című kötetét. Fogadtunk, hogy három felolvasás után ki memorizálja legpontosabban a hallott verset. Úgy emlékszem, több fordulót is nyertem.
1997-ben a Rózsa (Andrássy) kollégistái előtt fellépett Huzella Péter, aki kortárs költő megzenésített verseit énekelte. Utána Ilánál vacsora: Huzella, a költő és én. A háziasszony tüsténkedése a konyhában hosszú, kínos perceket okozott, megsemmisültem, mint anno a drámaíró jelenlétében, és akkor eszembe jutott: „Nem vagyok több, jobb, mint más. Csak másabb. Megaláznak a törpe dolgok, s bánt, … hogy véresre verték az eperfákat bennem – fejezte be a saját versét Zalán Tibor, és ölelt magához, mint még ismeretlen ember soha.
