Csütörtökön az első emeleti könyvtár diákokkal tömve várta Kiss László író, szerkesztő és nem utolsó sorban magyar-történelem szakos tanár érkezését. Idén jelent meg tárcákat tartalmazó harmadik kötete, amely A térképnek, háttal címet kapta. Az új könyv kapcsán egyetemi évfolyamtársa, Vassné Técsy Edit tanárnő indította a beszélgetést, ami percek alatt változott át egy izgalmas, szabadon folyó csevellyé.
Kiss László pár perc késéssel ért be a terembe, de már abban a pillanatban jó hangulatot teremtett humorával és könnyed beszédével. Várakozás közben zene szólt és a furcsa tollrajzokat láthattunk a kivetítőn – kiderült, hogy ezek is a kötethez, illetve az író személyéhez köthetőek. Ugyanis A térképnek, háttal nemcsak tárcákat, hanem tollrajzokat is tartalmaz, amelyeket Kiss László egykori tanítványa, Nagy Gábor készített. Ezek a rajzok pedig az illusztráció mellett tovább (sőt talán újra) is gondolják a szövegeket, tökéletes összhangot kialakítva azokkal.
Hamar fény derült arra, hogy az író (aki ráadásul tanár is) ugyanolyan ember, mint bárki más, nem ér rá kiülni cigarettázni és a világ dolgain elmélkedni, mert munka van: a Bárka folyóirat szerkesztése és az Erkel Ferenc Gimnáziumban való tanítás mellett alkot, de a kikapcsolódásra is időt szakít. Ennek egyik módja a zene: igazi metálost ismerhettünk meg, akinek kedvence a Slipknot és az Ektomorf, de alkalomadtán Vivaldit és Quimbyt is hallgat. Szenvedélye a horgászat és a foci, mindez pedig visszaköszön az írásaiban is. Épp ezért nehéz szétválasztani önmagát és a prózák mesélőjét – ahogy ő fogalmazott, „vagyok is, meg nem is”. Így lehet, hogy a felolvasott Hogyan lettem metálos és a címadó A térképnek, háttal című írások is valós eseményeken alapulnak, más írásai viszont ismerősök történeteiből származnak vagy egy az egyben fikciók. Ilyen például (Németvárossy) Attila alakja, aki mindig változik, valahol talán alteregó is, de mindent összevetve egy idióta, aki mindent a feje tetejére állít.
Kiss László rávilágított arra, hogy a klasszikus és a kortárs írók hatása alól nehéz kivonnia magát. „Az első szerelmem Kosztolányi Dezső volt”, ahogy mondta, egy rozzant albérletben „kosztolányizás” után kezdett írogatásba. Később persze megismerte a kortársakat, köztük kedvenceit, Darvasi Lászlót, a szintén gyulai Kiss Ottót vagy Krasznahorkai Lászlót, emellett viszont Hrabal írásai jelentik számára azt az inspirációt, ami már három sor elolvasása után is írásra ösztökéli. Irodalmi tájékozottságát az is mutatja, hogy a prózák tele vannak utalásokkal és vendégszövegekkel, amelyek akár dalszövegek is lehetnek. Elmondása szerint „nem kell a kötelezőkért nyavalyogni”, hiszen ott van a kortárs irodalom, ami gyakran szórakoztató is. Az viszont kihozza a sodrából, ha valaki „nem érti”, amit írt: szerinte egy irodalmi szöveggel munka van, dolgozni kell vele, ennek pedig nem feltétlenül a megértés, hanem a viszony kialakítása a célja. És hogy mit tanácsol az ifjú írópalántáknak? „Olvasni kell és kész.” Nem egy teljesíthetetlen feladat.
Leírhatatlan hangulatban telt el az egy óra, épp ezért van is némi szégyenérzetem, amiért nem tudom visszaadni a nevetéstől görcsbe rándult arcizmokat, a lehengerlő felolvasást vagy az utolsó tárca nosztalgiáját. Így hát azt hiszem, nincs más választásom: el kell olvasni a kötetet. Úgy talán könnyebben meg tudom majd mondani, ki is ez a Kiss László.
Rálik Alexandra
Forrás: tancsics-ohaza.sulinet.hu
