Ahogy megszellőztette a sajtó, vébé lesz, Pali rögtön vett egy tévét. A haverok ráizgultak a témára. Noszogatták, milyen.
LCD-s, plazma?
Ilyen nagy fekete, felelte Pali.
Vébé idején az asszonynak a konyhában a helye. Pali gyöngéden bánik a feleségével, csak akkor emeli a hangját, ha későn kerül a tálkába a sós mogyoró.
Ahány meccs, annyi ünnep. De sajnos ez se úgy van már, mint régen. Pali végigfanyalogja a vébét. Nincs kinek szurkolni. Zselés Ronaldo, akár egy fürdőskurva. Pali nem tudja, milyen egy fürdőskurva, de amióta hallotta, folyton ezt hajtogatja. Beckhammel is egyértelmű a helyzet, ő buzis. Ráadásul nem is játszik. A ghánaiak nem lennének rosszak, csak hát négerek. Aztán ott van még Ausztrália. Hol, istenem, hol van, tárta szét a kezét Pali egy délutánon.
Eleinte naponta jöttek a srácok. Egymás szavába vágva közölték, ki nyeri a vébét. Fogyott a sör, olvadt a nyelvek alatt a pattogatott kukorica.
Aztán elmaradtak. Elunták egymást. Néhányan elhíztak. Pali is. A negyeddöntőre minden egyes dobozos sör után égett a nyelőcsöve, és hányingere támadt, ha chipset látott.
A nagy fekete tévé ostobán sugározza a műsort. Egyszer élünk, vébét pedig négyévente rendeznek, sóhajt Pali. És néz rám, mit szólok. Hogy szerintem mi a tanulság.
