Az NB III-as gyulai felnőtt labdarúgócsapat igen gyenge szereplésének csupán csak két oka van, az egyik a Tótkomlósról beszerzett B, C, D, F, G, H licences edző, a másik pedig: maguk a játékosok. A fiúknak azonban cseppet sem kell idegeskedniük amiatt, hogy a tabella utolsó helyén tanyáznak, hiszen idén az NB III-ból állítólag nincs kieső.
Nos, nem is nagyon aggódnak emiatt, jól elvannak a málnásban. Azért van néhány vezető, akit valószínűleg zavar ez a hozzáállás, ezért úgy döntöttek, hogy a játékosokat prémiummal fogják ösztönözni – ha már a játék szeretete és a győzelem élménye nem tudja – a jobb teljesítmény elérésére, amit a nyert vagy döntetlenre végződött meccseik után kaphatnak csak meg. Azonban ezt a „meghalunk egymásért” elven nem működő csapatot még ez sem motiválta.
Mit is lehet tenni ezek után? Lecserélni a csapatot?! De kire? Megköszönni az edzőnek az eddigi munkáját? Talán. Vagy inkább kicsit elgondolkodni azon, hogy nem ciki-e színes cipőben kifutni a gyepre ilyen szánalmas produkció után. Bár az a kevés szurkoló (sajnos), aki még kilátogat, elmondhatja, hogy így legalább némi színt visznek a fiúk a játékba.
Gyakran elhangzik a városban, hogy játsszanak csak gyulaiak a csapatban, a fiatalok, az ifisták. Én meg azt mondom, hogy játsszon végre az, akinek még éppen van kedve, vagy akiben van még cseppnyi akarat. Mert lassan már tényleg ott tartunk, hogy úgy kell majd játékost igazolni, hogy: ne haragudj, neked volna kedved a gyulai csapatban focizni, és ha nem sértelek meg, akkor ugye azt szívvel-lélekkel tennéd?!
