görgényi ernő
Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor
Könyvtár. Gyönyörű szó, kellemes emlékek, kedélyes érzetek. Csend, nyugalom, könyvek illata.
Először az alexandriai könyvtár jut eszembe, a klasszikus ókor leghíresebb bibliotékája. Könyvekben, lexikonokban olvastam róla. Muszeion néven vált ismertté, melynek jelentése: „múzsák szentélye”. Az alapítók célja egy nemzetközi könyvtár eszményének megvalósítása volt, mely felöleli a teljes görög irodalmon túl a mediterrán, közel-keleti és indiai irodalom fordításait is. Azt nem tudjuk, hogy e cél elérése útján meddig jutottak, mert egy polgárháború során leégett a könyvtár, és odaveszett szinte minden könyv, azaz tekercs, mert akkoriban tekercsek őrizték az írásjelekbe öntött gondolatokat.
Azután rögtön a Mogyoróssy János Városi Könyvtárra gondolok. Gyermekkoromban is rendszeres látogatója voltam. A legjobb barátommal jártunk oda, de kezdetben nem a mostaniba. Akkor a könyvtár a mai Kohán Képtár épületében volt. Járdalapok és gyöngykavicsos sétány vezette a bejárathoz a látogatót. A gyöngykavics éppen jó volt arra, hogy mielőtt megálltunk Csepel Tacskó márkájú bicajunkkal, lehetett farolni egy nagyot, ezzel nyomatékosítva, hogy megérkeztünk. Delfin könyvek garmadáját kölcsönöztük, faltuk az ifjúsági regényeket. Menő volt Adrian Mole kínszenvedéseit is olvasni, amely a kamasz lét kihívásait láttatta fanyar humorral. És másoltatni jártunk még oda, de nem szövegeket másoltak nekünk. Fénymásoló talán még nem is volt ott. Zenét másoltattunk. Akkoriban onnan volt tudható, hogy megjelent egy új lemez, hogy kitették a Városház utcai könyvesbolt kirakatába. Drágák voltak a lemezek, 200, akár 250 forintba is kerülhettek, sőt, nekem van egy Bon Jovi-lemezem, a New Jersey, ami egyenesen 280 forint volt. Minden lemezt nem tudtunk megvenni. Úgy spóroltunk, hogy megnéztük a könyvtárban, hogy az éppen fontos lemez megvan-e már, és ha megvolt, akkor vittünk be üres kazettát (nagyon jó, vegytiszta műanyag szaga volt, mikor levettük róla a fóliát, de más szaga volt a német BASF-nek, mint a japán TDK-nak), szóval vittünk üres kazettát, amire rámásolták az albumot jelképes összegért. Így hazavihettük az új számokat, amiket aztán lehetett magnón hallgatni.
Majd a szegedi JATE jogi karának könyvtára. A kötetek mellett rengeteg politikai folyóirat – akkor még csak műkedvelőként olvasgattam azokat – és számítógépek, rajtuk ingyen Complex Jogtár. Nem hitted el, hogy nem kell keresgélni a közlönyben és a törvénytárakban, csak beütötted a jogszabály adatait, és hopp, már ki is dobta a gép, olvashattad egyből. És találhattál mást is, nem csak jogszabályokat, mert a jogi kari könyvtárban csajozni is lehetett. Igen, bizony, lehetett, és a lányok mindig érdekesebbek voltak bármely jogszabálynál vagy kommentárnál, bár lehet, hogy ez hihetetlenül hangzik...
Aztán megint a Mogyoróssy János Városi Könyvtár, most már a Városház utcán, most már polgármesterként. Nem csak könyvek, nem csak író-olvasó találkozók, de fejlesztések is. Csináljunk új gyermekkönytári berendezést a jövő olvasóinak, tegyünk fel napelemeket, alakítsunk ki japánkertet, satöbbi. Csináltunk, tettünk, alakítottunk, mert az embert egy életen át elkíséri a könyvtár. Legalább is el kellene kísérje.
Európa három dombra épült. A görög humanizmus Akropoliszára, az európai állam római Capitoliumára és a keresztény világ Golgotájára. Mindhárom domb kietlen és kopár volna írás és könyvek nélkül. Ennek a civilizációnak minden korszakában és az emberi egyedfejlődés minden szakaszában kínál valamit a könyvtár. Ezért hiszek abban, hogy könyvek mindig lesznek, és könyvtár is mindig lesz, amíg létezik a mi civilizációnk.
De az Erkel gimi könyvtára nincs meg nekem, nem jut semmi jelentős eszembe róla. Még annyi sem, mint az alexandriai könyvtárról, ami Muszeion néven vált ismertté, melynek jelentése: „múzsák szentélye”, és amelyben sosem járhattam. Az Erkel Gimnázium könyvtárában azonban bizonyosan megfordultam többször is, mert Janecskó Gyöngyi kedves személyisége azért élénken él emlékezetemben. Talán a régi épületben az emeleten volt, a tanári mellett, de ebben sem vagyok teljesen biztos. Nem volt neve sem. Ideje volt hát elnevezni.
Hiszem, hogy azért nem volt neve, mert Krasznahorkai Lászlóra várt. Egy gimnáziumi bibliotékát mégiscsak arról kell elnevezni, aki az alma mater egykori diákjai közül világhírű író lett. Nobel-díjas világhírű író. Ezt ki kellett várni. Szívből gratulálok a tankerületnek és a gimnáziumnak a névadáshoz! Azt kívánom, hogy a jelen és a jövő gimnazistái találják meg itt azokat az ismerteket, mindazokat a kulturális élményeket, amelyektől műveltebbek, amelyektől tudós emberfők lesznek.
Egyik kedves olvasmányomban, az Újkori kultúra történetében olvastam Egon Friedelltől azt, hogy „Bármi alkotótevékenység tartalma és célja csak annak bizonyítása, hogy a jó, az értelem, röviden Isten mindenütt jelen van a világban. Az ilyenképpeni legfőbb, sőt egyetlen realitás mindig létezik, de többnyire láthatatlanul. A géniusz teszi láthatóvá: ez a szerepe. Nevezik is érte szívesen úgy, hogy istenáldotta.”
E könyvtár névadója, az iskola egykori diákja egy géniusz. Ha nyomdokaiban járnak, vagy járnak majd istenáldotta tehetségű erkeles diákok, akiket kerülget az ihlet, és íróvá, költővé válhatnak, mint Krasznahorkai vagy éppen Kiss László, nos, legyen nekik ez a könyvtár a Muszeion, a múzsák szentélye.
