Gyulai Hírlap - Hagyományátadás többféleképpen

A Zűrös Banda friss, magyar, szerb, macedón, bolgár és román dalokat, dallamokat megidéző muzsikája üdítő indításnak bizonyult. Básits Branka (ének), Bede Péter (szaxofon), Deáky Márton (szaxofon, klarinét), Varga Kornél (gitár), Boros Attila (basszusgitár) és Kertész Ákos (dob) gondoskodott róla, hogy megmozduljanak a végtagok. Eddig megjelent két lemezük rangos nemzetközi elismerései is sejttették, amit saját füleinkkel is hallhattunk: a modern hangszerelés semmit nem vett el a kárpát-medencei és balkán zenei hagyományokból, mindinkább csak hozzátett ahhoz. Az ének és a fúvósok az adott európai tájegységhez illő hangzás- és ritmusvilága az érintőnélküli basszusgitár jellegzetes, finom felharmonikusaival, valamint a pezsgő akusztikus gitár- és dobjátékkal megtűzdelve évszázadokon emelték át a szívhez szóló, lelket simogató, ősi melódiákat. Olykor néha mai, akár jazzes futamokkal megspékelve, mindezt professzionális szinten. Érdekesség, hogy a zenekar legutóbbi lemezborítóját Kiss Dóra tervezte, Sándor László fotográfus fényképének felhasználásával. Mindkét alkotó gyulai származású.

Az Ötödik Évszak nevű formáció inkább fordítva fogta meg a dolgot: magyar népzenei hangszerek hangjain utazhattunk a nyugat-európai metropoliszok, javarészt Párizs, vagy Budapest „kortárs pezsgésébe”. Izabella Caussanel (ének), ifj. Csoóri Sándor „Sündi” (ének, tambura, brácsa), Hegedüs Máté (hegedű), Zimber Ferenc (cimbalom) és Szabó Csobán Gergő (ének, nagybőgő) zenekarának neve egy merőben új muzsikára utal, ugyanakkor az összes évszak pehelykönnyű, törékeny atmoszférája fedezhető föl benne. A magyar-francia énekesnő által interpretált népdalok, sanzonok, versek – bármelyik nyelven is szólaltak meg – érzések garmadát szabadították föl a hallgatóban. A zenészek pedig érzékeny muzikalitással és túllépve hangszereik határain, újszerű megszólalással fejtették föl a zene különböző rétegeit. Az egyszerre ösztönös és mesterien kidolgozott harmóniák a laikus és avatott füleknek is katarzissal szolgálhattak. Előadásuk alatt joggal talán érezhette azt a hallgatóság, hogy miért nem először léptek a színre. No, nem a minőség, vagy a szakmaiság indokával, inkább a légies finomság, a tudatosan háttérben meghúzódó ritmika kívánta az est dinamikai ívének elejére az együttest.

Az est záró blokkja a fesztivál névadója előtt kívánt tisztelegni. Ezzel a céllal Jantyik Zsolt és Jantyik Csaba, Pál István „Szalonnával” és bandájával idén egy lemezt adott ki Aranyosra festem címmel. Nem véletlen a kapcsolódás, hiszen Halmos Béla egykor „beállt egy rock-bandába” és hét esztendeig, haláláig dolgozott együtt a Jantyik-testvérek PG csoport nevű zenekarával. Az albumon található dalok a rockcsapat dalait dolgozza föl hagyományos népzenei hangszerelésben, méghozzá Halmos Béla személyes kéziratait, kottáit felhasználva, sőt, a lemezen még a táncházmozgalom megalapítójának játékát is hallhatjuk. Ennek a zenei memoárnak a bemutatása képezte az előadás gerincét, de ezen túl több művészeti ágat is hívott főhajtásra. A banda mögötti vetítővásznon Halmos Béla-interjúk szólaltak meg, valamint számos korabeli felvétel adózott a népzene őrzői, többek között Kodály, Bartók, a régi prímások, a táncházmozgalom nagyjai előtt – sajnos, a hatalmas vászon csupán törtrészén. A zenék alatt a tavaly elhunyt filmrendező, Szomjas György Talpuk alatt fütyül a szél című 1976-ban bemutatott betyártörténetének ki-kiragadott képsorait is láthatta a közönség, ahogyan „A tizedes meg a többiekből” is elhangzott: „Már a spájzban vannak az oroszok!” (Többen éreztük úgy, hogy népzenénk, illetve annak őrzői, a táncházmozgalom úttörői előtti tisztelgéshez efféle aktuálpolitikai utalások szükségtelenek.) Az előadás során pár szám erejéig fellépett a PG csoport zenekar is, majd Békés megyei néptáncosok méhkeréki táncokat roptak. Patyi Zoltán néptáncos-népzenész prímásként is beállt a kalákába, hogy Pál István „Szalonnával” és bandájával muzsikálva együtt, mindannyiunk kincsének, értékes népzenénk nyelvén szóljanak a közönséghez.

(A zenei tisztelgés plusz érdekessége volt, hogy Halmos Béla építész édesapjának jelentős szerepe volt abban, hogy a fesztiválnak helyet adó gyulai vár a háború után épen maradhatott, évtizedekkel később helyet adva a Széchenyi-díjas népzenekutató, prímás fiáról elnevezett fesztiválnak.) Bár a sokrétű és -rétegű műsornak éjfél felé az egyre erősödő zápor vetett véget, Halmos Béla sokat emlegetett mondása – ”nem csinált az a Hagyomány semmi rosszat, hogy őrizni kelljen. Hanem át kell adni!”– teljesült. Az előadók és a közönség bírta volna még, de a drága hangtechnika és a patinás fahangszerek nem ázhattak tovább. Utóbbiakért azért jobban aggódtunk.