Illusztráció: Gyulai Hírlap
A Pálinkás-féle Újvilág Néppárt politikusát telefonon is megkerestük, kérdéseinkre válaszolt, de nem adta hozzájárulását a válaszok leközléséhez. Azt mondta, nem kíván személyeskedni, nem szeretne sem pártokat, sem politikusokat megnevezni. Mint fogalmazott, „a politika a köz szolgálata, a közbeszéd eldurvulása nem szolgálja a társadalom érdekét”.
A Gyulai Hírlap korábban két cikkben is foglalkozott a helyi ellenzéki összefogással, illetve az előválasztás körül kialakult vitás helyzetekkel.
Mint megírtuk, a pelikanelvtars56@gmai.com címről kapott levélből jutott belső információkhoz szerkesztőségünk.
Márciusban még arról tudtunk beszámolni, hogy a hat ellenzéki pártnak négy jelöltje lesz a szeptemberi előválasztáson Gyulán. Június 16-án, az említett e-mail tartalma alapján, meg már arról adtunk hírt, hogy végül nem hat, hanem hét ellenzéki párt méretteti meg magát és jelöltjét, de leginkább közös jelöltjét az ellenzéki előválasztáson a gyulai választókerületben.
Júniusban azt is leírtuk, hogy „az elmúlt hónapokban azonban néhány dolog megváltozhatott az ellenzéki térfélen, egyrészt az erővonalak sokkal határozottabbak lettek, másrészt az összefogásba bekopogott Gyulán (is) a Pálinkás-féle Újvilág Néppárt”.
„Elszabadult momentumosok, lealázott dékások és szocialisták Gyulán” – írtuk egy másik júniusi cikkünkben. A gyulai momentumosok, az „ikszeldbeások” által jegyzett egyik közösségi oldal baloldali ténfergőnek, a helyi politika semmittevőjének nevezte a helyi DK politikusát. Nemcsak Leel-Őssy Gábornak, hanem dr. Pomuczné Nagy Ildikónak is nekimentek a gyulai politikai életben magukat valamiért nagyon-nagyon erősnek érző „momósok”, akik egyértelműen az ellenzéki hatalom átvételére készülnek helyben.
A mai fejlemények után nagyon úgy tűnik, hogy nyerésre áll Gyulán a Momentum. Ma azt írhatjuk le, hogy az elmúlt hónapokban néhány dolog megint megváltozhatott az ellenzéki térfélen: Gyulán az összefogásból látványosan kilépett a Pálinkás-féle Újvilág Néppárt politikusa, dr. Pomuczné Nagy Ildikó.
Amennyiben igaz az, amit a politikus a kilépéssel kapcsolatosan posztjában megfogalmazott, valóban nagy a baj az ellenzéki térfélen. Úgy tűnik, hogy Gyulán – finoman szólva – bokára mennek bizonyos csoportok azért, hogy a Momentum jelöltjét betolják az első helyre.
Gyulán az ellenzéki előválasztás finisében két jelölt maradt talpon, Leel-Őssy Gábor a DK-MSZP-Párbeszéd jelöltje, illetve Mikóné Hirt Beáta a Momentum, a Mindenki Magyarországért Mozgalom és a Jobbik jelöltje.
Az alábbiakban közöljük dr. Pomuczné Nagy Ildikó nyílt levelét.
Kedves Támogatóim!
Nagyon, de nagyon előválasztás-párti voltam. Itthon, a körzetben eredetileg több párt támogatását élveztem. Azt mondták élből, hogy nekem gyakorlatilag mérhetetlen az elutasítottságom, és el tudnám vinni 2022-ben a körzetet. Megkérdezték szavazóikat, szervezeteiket, és ők is megerősítették az irántam érzett bizalmat. Aztán elkezdődött a támogatóim levadászása, nagyon durva hónapokat éltem meg. Minden szervezetet központilag leszedtek mögülem, az engem nyíltan támogató embereket megfélemlítették, személyesen sértegették. Engem emberi mivoltomban hazugságokkal gyaláztak. Ez volt az ellenzéki „összefogás”.
Mint a képeimen is látható, köztiszteletnek örvendő, szép családom van. Rájuk való tekintettel nem engedhetem a további gyalázkodást.
Minden dokumentumom, a befogadó pártom megvolt, de nem adtam be, így nem indulok az előválasztáson.
Mert nem lehet egyidőben kampányolni is, és az úgynevezett ellenzék részéről az ellenem hónapok óta tartó, lejáratásomat célzó hazugsághadjárattal szemben is fellépni. Erre 1 hónap nem elég.
Sok szerencsét kívánok országszerte minden tisztességes, politikai irányváltásra törekvő jelöltnek, ígérem, nem adom fel, és folytatom, és megvívom a harcomat azért, hogy közösen tudjunk tenni egy szebb és tisztességesebb Magyarországért.