Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Leel-Őssy Gábor vezeti az ellenzéki előválasztást Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MPHÍREK • 2021. szeptember 29. 16:18
Leel-Őssy Gábor vezeti az ellenzéki előválasztást Gyulán
A miniszterelnök-jelöltek versenyében Dobrev Klára meggyőző előnyre tett szert

A Gyulai Hírlap információi szerint Leel-Őssy Gábor vezet az ellenzéki előválasztáson a gyulai választókerületben. A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjelöltjének előnye jelentős a Momentum jelöltjével szemben.

Informátorunk azt mondta, hogy a leadott voksokból eddig 8 urnányit számoltak össze. A nyolc szavazókörből hétben magabiztosan nyert Leel-Őssy Gábor. A gyulai választókerületben harminc szavazókör volt, tehát 30 urnányi szavazatot kell összeszámolni.

A Gyulai Hírlap úgy tudja, hogy az online leadott voksok száma hatszor annyi, mint a személyesen leadottaké. Ez azt jelenti, hogy még egyáltalán nem dőlt el semmi. Az online voksokat a kézi számolás lezárása után adják hozzá a szavazatokhoz. Végeredmény késő este várható.

Az viszont már most kijelenthető, hogy a megismert adatok alapján papírforma szerint alakul eddig a gyulai ellenzéki előválasztás. Jelentősen vezet a legerősebb gyulai ellenzéki párt képviselőjelöltje, Leel-Őssy Gábor a momentumos Mikóné Hirth Beátával szemben.

A Gyulai Hírlap informátora azt is elmondta, hogy a miniszterelnök-jelöltek versenyében Dobrev Klára meggyőző előnyre tett szert.

Tegnap a Holnap kiderül, hogy Gyulán ellenzéki kamukampány volt-e” című írásunkban részletesen foglalkoztunk a gyulai előválasztással. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)