Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Elszabadult momentumosok, lealázott dékások és szocialisták Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MPHÍREK • 2021. június 17. 13:00
Elszabadult momentumosok, lealázott dékások és szocialisták Gyulán
Baloldali ténfergők, a helyi politika semmittevői

A gyulai momentumosok, az „ikszeldbeások” által jegyzett egyik közösségi oldal baloldali ténfergőnek, a helyi politika semmittevőjének nevezi a helyi DK politikusát. Nemcsak Leel-Őssy Gábornak, hanem Pomuczné Nagy Ildikó Annának is nekimentek a gyulai politikai életben magukat valamiért nagyon-nagyon erősnek érző „momósok”, akik egyértelműen az ellenzéki hatalom átvételére készülnek helyben. Megkérdeztük a két megszólított politikust, hogy mi a véleményük a Momentum kijelentéseiről.

Forrás: Facebook

A tények kedvéért jegyezzük meg, hogy a Momentum részéről ez a készülődés a hatalomátvételre már vagy két éve tart, de pártmunkások és pártkatonák, illetve szimpatizánsok és választók hiányában Gyulán nem nagyon halad. A Momentum a legkevésbé beágyazott helyben, tagsága – finoman fogalmazva – nem számottevő, a párt helyi szája, ami gyakorta igencsak mocskos, azonban annál nagyobb és hangosabb. A Momentum Gyulán is eluralta a közösségi virtuális teret, illetve az utcai politikai akciókban is egyedüliek az ellenzéki térfélen. Végeredményben egyedül vannak fent a pályán, miközben a DK, az MSZP, az LMP, a Párbeszéd és a Jobbik valahol a pálya széléről nézik, hogy mi történik.

Ha valóban őszinte, tisztességes ellenzéki összefogás lenne Gyulán, akkor nyilván azt a DK-nak kellene vezetnie, mint a helyben legerősebb és legbeágyazottabb pártnak. Minden bizonnyal okkal történik minden. A Momentum egyértelműen bokára megy, mert mehet, tűzparancsot kapott valahol valakitől. Ezért bátran nevezhetik baloldali ténfergőnek, a helyi politika semmittevőjének a DK politikusát.

Leel-Őssy Gábornak felolvastuk a momentumos „ikszeldbeások” üzenetét. A DK ellenzéki képviselőjelöltjelöltje nem kívánt reagálni a vele szemben megfogalmazott állításokra. Nyugodt maradt, s lényegében annyit mondott: „sebaj…”

Az Újvilág Néppárt képviselőjelöltjelöltje kérdésünkre elhatárolódott attól a politikai hangnemtől, amit a gyulai Momentum képvisel. Pomuczné Nagy Ildikó Anna szerint ezeknek az embereknek csak a hatalom kell.   

Úgy fogalmazott, „azért támadnak, mert nem ismernek, mert mindenáron kell nekik a hatalom. Ez a politikájuk, ez a stílusuk. Ez a műveltség hiánya. Ilyen a felkapaszkodó középszer. Elég nagy baj, ha bennem keresnek ellenséget, találnak támadási felületet. Sajnos a bölcsesség hiánya és a társadalmi elismertség hiánya jellemzi ezt a néhány embert. Az ilyen politikai munka semmilyen értéket nem képvisel. Az ember saját természetén múlik, hogy tudja-e tisztelni a másik munkáját. Mások sértegetése, rossz hírének alaptalan keltése pusztán a jólneveltség és kultúra kérdése, nem az iskolázottságé”.   

Az Újvilág Néppárt oktatási műhelyét vezető Pomuczné Nagy Ildikó Anna szerint tisztességre, becsületre, szakmaiságra, műveltségre, szolidaritásra, méltányosságra, hazaszeretetre van szükség. Ezek egyetemes értékek, nem balról vagy jobbról jönnek. A politikus úgy véli, azokból, akik így támadnak rá, a szövetségeseikre, pont ez hiányzik, mint mondta, a becsület és a tisztelet.

A gyulai momentumos „ikszeldbeások” üzenete világos minden ellenzéki szövetségesnek, maradj a pálya szélén, de a saját hasonlatukkal élve fogalmazzunk inkább úgy: maradj a homokozón kívül!

Az „ikszeldbeások” üzenete: „A gyulai baloldalon sokáig úgy látszott, hogy nem tudnak megegyezni. Helyben mindketten a már több választáson mindig sikertelenül sokat futott jelöltbe gondolkoztak. Az egyik már bejárta nem csak a pártpaletta minden zegét-zugát, de a politikai oldalak mindegyikén volt már jelölt, és most MSZP színekben szeretett volna szerepelni. A másik csak baloldali ténfergő volt. Az elmúlt években a helyi politikai semmittevés eredménye kiütközött náluk, hogy senki más fel sem tudott merülni, valahol a múltba ragadtak. Az egyik helyi homokozót most úgy látszik látványosan felrúgta az országos vezetés és itt is győzött az országos dominancia. Az országos MSZP dobta a sokat futott helyi jelöltjét és a helyi DK már sokat fölöslegesen futott jelöltjét fogja támogatni, a mellékelt hírek szerint.”

Vajon a gyulai „momósok” miért tehetik mindezt meg? Talán pelikanelvtars56@gmail.com erre is tudja a válaszokat, s megírja szerkesztőségünknek.  

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)