Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Vajon pelikanelvtars56@gmail.com mindent tud?

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MPHÍREK • 2021. június 16. 17:30
Vajon pelikanelvtars56@gmail.com mindent tud?
A hétpárti ellenzéki előválasztáson Gyulán három jelöltre lehet majd voksolni

Ellenzéki előválasztás Gyulán, avagy levelet írt szerkesztőségünknek "pelikanelvtars56@gmai.com". Nagyon úgy tűnik, hogy végül nem hat, hanem hét ellenzéki párt méretteti meg magát és jelöltjét, de leginkább közös jelöltjét az ellenzéki előválasztáson a gyulai választókerületben. Márciusban még arról tudtunk beszámolni, hogy a hat ellenzéki pártnak négy jelöltje lesz a szeptemberi előválasztáson. Az elmúlt hónapokban azonban néhány dolog megváltozhatott az ellenzéki térfélen, egyrészt az erővonalak sokkal határozottabbak lettek, másrészt az összefogásba bekopogott Gyulán (is) a Pálinkás-féle Újvilág Néppárt, de nem ez az igazi meglepetés.

az ellenzéki összefogás jelöltjei gyulán

Forrás: Gyulai Hírlap/Facebook

A háttérben zajló ellenzéki munkát, valamint az azt övező hallgatást egy különös e-mail törte meg ma délben. Szerkesztőségünk a pelikanelvtars56@gmail.com címről kapott egy levelet. Ebben az ellenzéki előválasztással kapcsolatos belső információkat osztott meg lapunkkal egy magát megnevezni nem akaró, de – mint utólag kiderült – igencsak jól informált személy.  

„Pelikanelvtars56@gmail.com” azt állította levelében, hogy az MSZP gyulai szervezete nem akarta támogatni a DK jelöltjét, aki – mint néhány napja az köztudomású – Leel-Őssy Gábor. Az MSZP Gyulai Választókerületi Szervezete ezért taggyűlést hívott össze, hogy önálló jelöltet indítson. A taggyűlésen jelen lévő párttagok nagy többséggel támogatták az Újvilág Néppárt helyi jelöltjét, aki Pomuczné Nagy Ildikó Anna, s akit az előválasztáson indítottak volna el közös jelöltként. Ez a döntés, elhatározás azonban nem találkozott a párt felső vezetésének az elképzelésével. Az MSZP országos elnöksége, felülbírálva a gyulaiak döntését, azt a határozatot hozta, hogy Gyulán az MSZP a DK jelöltjét támogatja az ellenzéki előválasztáson.

Lapunk kérdésére Vargáné Balázs Magdolna, a szocialisták gyulai elnöke megerősítette azt, amit „pelikanelvtars56@gmail.com” leírt. A hír valóan igaz, az országos elnökség, élve a végső döntés jogával, felülírta a helyi párttagok akaratát. Arra a kérdésünkre, miért nem akarták támogatni a DK jelöltjét, azt válaszolta Vargáné Balázs Magdolna, hogy sokáig húzódott a DK jelöltállítása, ezért kezdtek el tárgyalni Pomuczné Nagy Ildikóval, akivel végül meg is állapodtak.

„Pelikanelvtars56@gmail.com” azt is megosztotta szerkesztőségünkkel, hogy – idézzük – „jelen állás szerint három jelölt mérkőzik egymással az előválasztáson: Leel-Őssy Gábor a DK-MSZP-Párbeszéd jelöltje, Mikóné Hirt Beáta a Momentum, a Mindenki Magyarországért Mozgalom és a Jobbik jelöltje, valamint Pomuczné Nagy Ildikó az Új Világ Néppárt jelöltje.”

Ezek az információk lényegében teljesen helytállóak. A Momentum elsők között, március 21-én jelentette be közösségi oldalán jelöltjét. Ekkor már tudni lehetett – ahogy azt lapunkban meg is írtuk –, hogy az LMP-nek és a Párbeszédnek Gyulán nem lesz önálló jelöltje az ellenzéki előválasztáson. A Jobbik, az MSZP és a DK pedig csöndben volt. Majd három hónapos hallgatás után a napokban kikerült az utcára a DK és Leel-Őssy Gábor szórólapja.

Pomuczné Nagy Ildikó Annát is szerettük volna megkérdezni, hogy az indulásával kapcsolatos hírek igazak-e, illetve hogy van-e tippje arra vonatkozóan, ki lehet a rejtélyes pelikanelvtars56@gmail.com e-mail-cím mögött, sajnos hívásunkat nem fogadta.

Pomuczné nem ismeretlen a gyulai választók előtt. A 2010-es parlamenti választáson a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltjeként a szavazatok 15,06%-val a harmadik lett. 2019-ben pedig független polgármesterjelöltként volt kénytelen elindulni Gyulán, miután a momentumos Csóka-Szűcs János által vezetett gyulai Kossuth-kör végül nem az ő indulását támogatta. Az öt polgármesterjelölt közül azonban Pomuczné kapta a legkevesebb szavazatot.

Pomuczné tehát eddig nem ért el jelentős politikai sikert, ezért is furcsa, hogy hozzá ragaszkodott volna a gyulai MSZP. Az említett 2019-es választáson a DK polgármesterjelöltje Leel-Őssy Gábor volt, aki a politikai pártok versenyében a Fidesz mögött végzett, ha jócskán lemaradva is. Leel-Őssy Gábor 12,90%-ot, Galbács Mihály 6,98%-ot, Pomuczné Nagy Ildikó Anna 5,31%-ot ért el. Az ellenzéki pártok esetében ez az erősorrend mit sem változott az elmúlt két évben helyben. Ezért is érthetetlen, hogy miért nem az erősebb mellett és mögött állnak fel az ellenzéki pártok Gyulán.

Tényleg úgy fest, hogy színpadra kívánkozik az egész előválasztósdi, mert színjáték az egész. Nem kell nagy jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy megmondjuk, ki lesz az ellenzéki összefogás gyulai jelöltje. Aki látni akarja, az pontosan látja, hogy Gyulán egyedül a Momentumnak osztottak lapot és pénzt az előválasztáshoz. Pedig pont Mikóné Hirth Beáta a leggyengébb jelölt, mind tudásban, mind felkészültségben, mind iskolázottságban. Mikóné a legtapasztalatlanabb politikus, mivel semmilyen politikai tapasztalata nincs. Pártja, a Momentum a legkevésbé beágyazott helyben, tagsága – finoman fogalmazva – nem számottevő.

Vajon az ellenzéki összefogás miért nem egyértelműen a többdiplomás, idegen nyelvet beszélő, a helyi politikai életben több cikluson jelen lévő Leel-Őssy Gábort támogatja? Miért mondott le a DK Gyuláról a Momentum javára? 

Talán pelikanelvtars56@gmail.com tudja a válaszokat, s megírja szerkesztőségünknek. Vargáné Balázs Magdolnának volt egy ötlete arra vonatkozóan, hogy ki lehet pelikanelvtars56@gmail.com, ha valóban az, akiről a szocialisták elnöke beszélt, neki tényleg tudnia kell a válaszokat ezekre a kérdésekre. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)