Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szomjoltás parázsszítással

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Oláh Szabolcs • KULTÚRA • 2021. július 27. 17:00
Szomjoltás parázsszítással
A XIV. Vár Blues Fesztiválon a Bluestone & The Horn Section, a Halper-Hendrix Experiment és a Tátrai Tiborral kiegészült Borsodi Blues Collective zenélt

A pandémiás időszakok igencsak megtizedelték a közelmúlt élőzenés rendezvényeit, úgyhogy a XIV. Vár Blues Fesztivál közönsége alaposan megszomjazva foglalta el helyét a várszínpad előtt. Nem hiába sóvárogtak a szikkadt hallójáratok: a blues-est folyamán három fúvósszekciókkal kiegészült kiváló banda, a Bluestone & The Horn Section, a Halper-Hendrix Experiment, valamint a Tátrai Tiborral kiegészült Borsodi Blues Collective éjszakába nyúlóan ontotta a minőségi muzsikát.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Mi mással indulhatott volna be jobban a blues-ünnep, mint egy jellegzetes, kirobbanó gitárriffel és mivel folytatódott volna, mint egy simogató, majd hátba körmöt vájó blues-klasszikussal? A 2014-ben alakult, illetve Vasicsek János „Öcsi” (ének), Kőmíves „Stone” András (gitár), Nemes Zoltán (billentyű), Tomor Barnabás (basszusgitár), Molnár Dániel (dob), Weisz Gábor (szaxofon) és Bodnár Attila (pozán) zenészekből álló formáció nem titkolt küldetése, hogy régi idők blues-dalait, többek között Muddy Waters, Robert Cray, Buddy Guy szerzeményeit népszerűsítsék. A Bluestone & The Horn Section koncepciója finoman és alaposan kidolgozott: régi kedvenceiket leporolják, a blues szenvedélyes tüzébe vetik, majd húzós alapokkal és kiművelt zenei megoldásokkal újrakovácsolják azokat. Könnyen átélhetővé téve azt bárki olyan halandó számára, akinek a „zenei idegpálya” a füléből a hátán végigfutó libabőrön keresztül eljut a szívéig. A lendületes produkciót a „fesztiválfegyelem” miatt csupán egy gyorsan elillanó órában élvezhettük.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Újra megszólalt a jellegzetes, zöld Fender Jazzmaster Gyulán. Halper László hangszere városunkban először 2010-ben, a Band of Gypsys Reincarnationnal, majd öt esztendővel később a Halper-Hendrix Experimenttel ontotta a Hendrix-átgondolásokat. (Sőt, a gitáros a közelmúltban is járt szűkebb pátriánkban: vendégként a Gyulai Zeneklub 30. jubileumán, amelynek jelenlévő tagjait most külön köszöntötte.) Mert ezúttal sem (csupán) feldolgozásokat hallottunk, hiszen a múlt évezred egykori korszakalkotó zambó gitárosa előtt tisztelegve főként a jazz-be ültette át a méltán közismert dalok, mint a Foxy Lady, Purple Haze, Little Wing, vagy a Stone Free riffjeit. Ráadásul mindezt egy újabb hangszerelésben, mert ezúttal – a mostani blues-fesztiválhoz illőn – egy háromtagú fúvósszekcióval tette. Halper László, Kosztyu Zsolt (basszusgitár) és Hajas László (dob) triója, Kollmann Gábor (altszaxofon), Fekete István (trombita), Csejtey Ákos (tenorszaxofon) zenészekkel kiegészülve új megvilágítású összhangzatokba helyezte a népszerű dallamokat. A „zenei ínyencségen” közreműködött Ric Toldon, aki még személyesen ismerhette Jimi Hendrixet. Az amerikai énekes itt-ott némi soullal, rappeléssel, parlandókkal fűszerezte az előadást.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Borsodi László zenekaraival már számos alkalommal volt a Gyulai Várszínház zenei előadásainak vendége, Békés megyei gitárosként pedig házigazdája is. Mindig megkérdőjelezhetetlen minőségű, perfekt produkciót hallhattunk tőlük. Most sem volt ez másképpen. Három királyok című összeállításukban javarészt Albert King, B.B. King és Freddie King dalait hallhattuk – kicsit-nagyon másképpen. Az elmúlt évek mit sem koptattak azon az elemi energián, amelyek rendre felszabadulnak koncertjeiken. Ennek többek között oka lehet a vérfrissítés is, hiszen a Borsodi Blues Collective-ben a tapasztalt, profi zenészeken (Borsodi László – gitár/ének, Pfeff Márton – basszusgitár, Mezőfi István – dob) túl az ifjú zenész, Binder Norbert is jeleskedett. A billentyűs korábbról is ismert virtuóz tehetsége mára kiforrott zeneiséggel csillogott a színpadon. Ehhez a mesteri kvartetthez csatlakozott egy képzett fúvós banda, Belicza Károly (tenorszaxofon), Döge Csaba (harsona), Bíró Tamás (trombita) és Resetár Attila (trombita), hanggal (is) betöltve a várszínpadot. Persze, szakavatott fülnek feltűnhettek az elmúlt hónapokban elmaradt próbák, de kétségtelenül hallatszott, hogy – ennek ellenére, vagy éppen ezzel együtt – a Borsodi Blues Collective „kinőtte a klubokat”, és az ismert világ bármelyik nagyszínpadán megállja a helyét. A kollektíva utolsó blokkjában a magyar zenei életben több mint öt évtizede jelen lévő Tátrai Tibor csatlakozott néhány gitárszóló erejéig. A számtalan díjjal és aranylemezzel elismert zenészlegendát nem kell bemutatni senkinek. A húrnyűvők várva várt gitárpárbaja a program végére csúcsosodott ki, és nagyon jó volt látni-hallani, hogy van utánpótlás: zseniális blues-gitárosból ma sincs hiány az országban (illetve a megyében sem).

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Úgy alakult, hogy az idei blues-est zenekarai – ugyan sajátos módon – mindhárman a műfaj nagyjainak állítottak emléket. Jelentős mértékben különbözik ez attól, amikor egy formáció az aktuális slágereket tűzi ki repertoárjára. Hiszen a XIV. Vár Blues Fesztivál fellépőinek elsődleges célja nem a közönség feltétlen szórakoztatása, hanem a többé-kevésbé ismert klasszikusok iránti elhivatottság, ahogyan a régi dalok parazsát saját, egyedi és értő zeneiségük fújtatójával felszítva, lángra gyújtják azokat a színpadon. És ez a zenei kuriózum, erejével és hitelességével – nem mellesleg – mégsem hagyhatja élvezet nélkül a műértő(bb) publikumot. Így zárul be a kör, mindenki örömére.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)