Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 56 gitárhúr szólt a blues gyulai ünnepén

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Oláh Szabolcs • KULTÚRA • 2016. július 29. 13:30
56 gitárhúr szólt a blues gyulai ünnepén
A XI. Gyulai Vár Blues Fesztiválon fellépett a Voodoo Papa Duo, az EC 70, a Ripoff Raskolnikov Band és Little G Weevil
A XI. Vár Blues Fesztiválon tetőfokára hágott az egy zenekarra jutó gitárosok aránya, egyértelműen a „húrnyűvőké” volt a főszerep. Ami nem meglepő, hiszen az univerzális hangszer a műfaj szinte minden alfajába jól illeszkedik. Azt est egyik „hőse” mégis egy zongorista volt, akinek talentuma az egész fesztiválon kiemelkedett – tekintve, hogy Nagy Szabolcs a négy fellépő zenekarból háromban is közreműködött. A július 24-i bluesesten meghirdetett sztárfellépő, Big Daddy Wilson sajnos kórházba került, így helyette – a Voodoo Papa Duo, az Eric Clapton Tribute Band és Ripoff Raskolnikov után – az USA-ban élő magyar bluesgitáros, -énekes, Little G Weevil lépett a közönség elé.
____Eredeti-GYHRCSD_069.JPG

Ripoff Raskolnikov és Little G Weevil a gyulai bluesfesztiválon 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A Voodoo Papa Duo 

A fesztivált a két ifjú zenészből álló Voodoo Papa Duo nyitotta meg. Fejér Simon (gitár, ének) és Szert Zsigmond (szájharmonika, dob) – ahogy ők fogalmaztak – „nem húzta a rétestésztát, rögtön belecsapott a lecsóba”, és autentikus, húzós bluesgroove-val indította koncertjét. Bár a színpadon csak ketten zenéltek, a kétségkívül különleges hangszerelésnek köszönhetően teljes banda „röffent meg” a tószínpadon. A gitáros-énekes frontember többféle gitáron játszik, a legkülönlegesebb darab a cigarbox gitárokat idézi, csak ezúttal sakktáblából készült rezonanciatesttel. Ezen betorzítva, wah-pedállal és – az est folyamán többször is előkerülő – bottlenecktechnikával érdekesen szólalt meg egy moldvai csángó dallam. Mindemellett társa jóvoltából egyszerre szólalt meg a dob, a herfli és a beatbox. Színes repertoárjukban delta és bluesrock hangzásvilágú saját dalok, magyar népdalok, „Woodstock-idézetek” csendültek föl. A duó megfogja a blues lényegét, ugyanakkor igazán friss módon értelmezi újra.

Tátrai Tibor 

Eric Clapton tavaly töltötte be 70. életévét, és londoni koncertje után letette a lantot, pontosabban a gitárt. (Egyébként az a Fender minap kelt el egy dallasi árverésen 45 ezer dollárért (12,8 millió forint). A „Lassúkezű” akkora életművet hagyott hátra, hogy a magyar blueslegendákból és fiatal tehetségekből álló EC 70 úgy döntött, nem hagyja, hogy a nagyérdemű ne hallja többet élőben a Clapton-slágereket. A „szülinapi koncerten” hallhattunk szerzeményeket a gitáros több korszakából, többek között nem maradhatott ki a Tears In Heaven, a Wonderful Tonight, a Can't Find My Way Home vagy a Sunshine Of Your Love és a White Room a Cream-érából. Tóth János Rudolf (ének, gitár), Fekete Jenő (ének, gitár), Petendi Tamás (gitár), Kőmíves „Stone” András (gitár), Nagy Szabolcs (billentyűk), Pengő Csaba (basszusgitár), Mezőfi „Fifi” István (dobok) mellett Tátrai Tibor gitáros is színpadra lépett egy-két szóló erejéig. Azokban a percekben volt, hogy a kísérő trión kívül egyszerre öt szólógitáros nyűtte a „drótokat”.

Ripoff Raskolnikov 

Utánuk Ripoff Raskolnikov tépte a húrokat. De ez már nem szleng, hiszen az blues énekes-gitáros valóban az ujjaival szólaltatja meg elektromos gitárját. Az ennek köszönhető a markáns kattogó hangzás, amely érdes énekhangjával párosulva egyedi színt ad zenéjéhez. Nem véletlen, hogy az osztrák zenész kitűnően beszéli nyelvünket, saját bevallása szerint: „lélekben leginkább magyar”. Több országban élt már, és számtalan helyen zenélt a világban. A vérbeli csavargó blues-zenész igazi karakter: fején elmaradhatatlan kalapja, zakója gomblyukában vörös rózsa. Zenéje amerikai gyökerű fehér blues, angol nyelvű dalai életéből merítenek egy-egy whisky-s pohárral. Kísérő zenekarába remek muzsikusokat válogatott: Herr Attila (basszusgitár), Gyenge Lajos (dob), valamint Nagy Szabolcs (zongora), akit mintha ismernénk már valahonnan…

Átállás nélkül jött a következő etap. A Ripoff Raskolnikov Band maradt a helyén, és melegváltásban Little G Weevil, alias Szűcs Gábor termett a színpadon, hogy az est folyamán újra lázba hozza a közönséget. A gitáros-énekes 2004-ben költözött az USA-ba, majd 9 évvel később szóló/duó kategóriában megnyerte a nemzetközi Blues Challenge versenyt. Ezután indult be szólókarriere, önálló lemezei sikereket könyvelhetnek el szerte a világon. Így történhetett, hogy a budapesti születésű muzsikus Amerikán keresztül jutott el Gyulára. Koncertjén korábbi albumainak, illetve hamarosan megjelenő nagylemezének dalaiból hallhattunk egy csokorra valót. Erőteljes, fekete blues-legendákat idéző orgánumával, gitárjátékával, és nem utolsósorban közvetlen kommunikációjával hamar elnyerte a gyulai publikum figyelmét. Székendobolásra csábító, lendületes előadását – és egyben a blues gyulai ünnepét – egy Ripoff Raskolnikovval eljátszott közös kedvenccel, John Lee Hooker Crawlin’ King Snake című klasszikusával zárta.

Gitárzenében ezúttal sem szűkölködött a bluesfesztivál, a basszistákkal együtt összesen 56 húrt koptattak aznap este az est fellépői.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)