Május 25-től Pap Mária vette át a gyulai Tourinform Iroda vezetését. A fürdőváros ismerős terep a turisztikai szakember számára, hiszen éveken át volt a Magyar Turizmus Zrt. gyulai központtal működő Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának munkatársa.
Lapunknak elárulta: Gyulára érkezése előtt több mint öt éven át vezette a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ turisztikai divízióját, előtte pedig a Magyar Turizmus Zrt.-nél dolgozott 15 éven át, részben a már említett pozícióban, részben pedig a berlini külképviselet vezetőjeként. A szakember külkereskedelmi, turisztikai és jogi szakokleveles közgazdász diplomákkal rendelkezik, az angol mellett németül és oroszul is beszél.
– Életpályám újabb fordulatához érkeztem: a külföldi és budapesti évek után örömmel tértem vissza szülőföldemre, Békés megyébe. Különös megtiszteltetés, hogy a jövőben Gyula turizmusáért dolgozhatok, kiváló szakemberekkel vállvetve. Gyula történelmi múltja, gazdag attrakciókínálata és vonzó hangulata remek terep és izgalmas kihívás számomra. Örülök, hogy a Tourinform Iroda vezetőjeként egy remek csapatban vehetek részt a turizmus pandémia utáni újraépítésében, még színvonalasabbá és vendégközpontúbbá tételében – hangsúlyozta Pap Mária, akinek munkáját a tradicionális értékek és a modern szemlélet határozza meg.
Kiemelte: az induló szezonra arculatában is teljesen megújulva fordul rá a gyulai Tourinform. A vendégeket az MTÜ arculati kézikönyvében foglaltaknak megfelelően kialakított beltér és új szolgáltatások is várják: csomagmegőrzés, mobiltöltő pont, mobiltelefonnal kompatibilis smartnyomtató, pihenő- és játszósarok, valamint helyitermék-shop.