A napokban rögtönzött közvélemény kutatást végeztem ismerőseim körében. Arra voltam kíváncsi, mi az irányadó vélemény a BKV-sztrájkkal kapcsolatosan? Komolyan érdekelt, mit gondolnak az emberek egy olyan nyomásgyakorlási eszközről, ami kétséget kizáróan a rendszerváltás eredménye. És különösen izgalmasnak találtam azt, hogy olyanoktól érdeklődjek, akik közvetlenül nem érintettek az ügyben. Érdekes dolog kerekedett ki az egészből…
A sztrájkkal kapcsolatos gondolkodásmódot nagyban befolyásolja a média. Tanulságosnak gondoltam azt is megvizsgálni, hogyan tálalják az eseményeket a sajtóban, hírportálokon, televíziókban. Még élénken éltek bennem a képek a 90-es évek első éveiből, az első nagy vasutassztrájk időszakából, amikor a televízióban rendre olyan sztrájkoló riportalanyokat szólaltattak meg, akik nem voltak képesek egy háromszavas mondatot összerakni, s értelemszerűen lövésük sem volt arról, mi a sztrájk célja. Akkoriban a kormánybarát média így próbálta befolyásolni a közvéleményt.
Mára persze finomodtak az eszközök. A napi hírekből a kevésbé vájtfülű közönség számára annyi jött át, hogy ezek a buszosok több pénzt akarnak, meg valami kollektív szerződést és nem fogadják el a cégvezetés ajánlatát. Hogy pontosan milyen munkáért mennyit akarnak, mi a kollektív szerződés követelésének célja és alapja, s az mennyiben teljesíthető – különösen a vezetőknek kifizetett százmilliós összegek tükrében -, lényegesen kisebb terjedelemben jelent meg, s csak a téma iránt igazán érdeklődők találtak rá az összefüggésekre. Ellenben hallhattuk a panaszokat a közlekedési káoszról, láthattuk az elkeseredett embereket, akik az üres megállóban várják a villamost, vagy a buszt. És olvashattunk arról is, milyen komoly ellentétek vannak az egyes szakszervezetek között. Ez az egész így persze messze áll a korrekt tájékoztatástól. De kiválóan alkalmas arra, hogy befolyásolja az embereket.
Ismerőseim jelentős részét egyáltalán nem érdekelte a BKV-sztrájk. Néhányan dühösen morogtak, felvetve, hogy ha ők próbálnának sztrájkba lépni, úgy rúgnák ki őket a munkahelyükről, hogy a lábuk sem érné a földet. Ugyanígy vélekednek a kollektív szerződésről és a szakszervezetekről.
- Ja apukám, az országnak ezen a részén a Munka Törvénykönyve csak az üzemek kapujáig érvényes! – jegyezte meg az egyik megkérdezett cinikusan.
Akadt, aki egyáltalán nem sajnálta a tömegközlekedés nélkül maradt pestieket, arra hivatkozva, hogy próbáljon valaki eljutni a gyulai pályaudvartól Dénesmajorba, az sem könnyebb, mint BKV-sztrájk idején átmenni Pestről Budára.
A többség azonban valamilyen mértékben elítélte a sztrájkolókat, mondván, hogy akciójukkal másokat hoznak kellemetlen helyzetbe, adott esetben konkrét károkat okozva. Hogy pontosan milyen célokért is harcolnak a szakszervezetek, a megkérdezettek zöme nem tudta, de nem is érdekelte őket. A több pénz igényét említették meg, mindjárt ki is térve arra, hogy mennyivel többet keresnek a BKV dolgozói, mint mi itt Gyulán.
Összegezve az a kép alakult ki bennem, hogy a közvélemény a mi környékünkön idegenkedik a sztrájktól. Részben azért, mert nem is ismerik igazán ezt az egészet, elképzelésük sincsen arról, hogyan fizeti ki a gázszámláját az a sztrájkoló, akinek jelentős jövedelme esik ki a munkabeszüntetés miatt. Részben pedig azért, mert úgy vélik, ők maguk meg vannak fosztva annak az esélyétől, hogy valaha is sztrájkba lépjenek jogaik érvényesítésére. Itt ugyanis olyan mérvű a munkanélküliség, hogy egy állásra harminc jelentkező is akad, senkinek meg nem fordul a fejében bármi ellen tiltakozni, lett légyen az országban bármilyen demokrácia. Ez valahol belül persze bántja az értelmesebbeket, s emiatt a természetes irigység mellett kicsit haragszanak azokra, akik mernek élni a jogaikkal.
Azt, hogy a sztrájk egy demokratikus és főként törvényes eszköz a munkaerejüket áruba bocsátók számára a jobb körülmények, kedvezőbb bérek elérésére, s hogy ezzel a lehetőséggel mindenki élhet, a jelek szerint senki nem veszi komolyan Békés megyében.
