Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Cukorbeteg diákok iskolakezdését segítik

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2020. augusztus 29. 15:30
Cukorbeteg diákok iskolakezdését segítik
Idén huszonhét család kapott támogatást a Diaboló Alapítványtól

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Huszonhét Békés megyei cukorbeteg gyermek, illetve fiatal iskolakezdéséhez nyújtott segítséget idén a Diaboló Alapítvány, a diákok augusztus 29-én a Zsigmond Konyha és Étteremben rendezett ünnepségen vették át a támogatást.

Kosznáné Pule Ilona, a megye cukorbeteg gyermekeit támogató alapítvány elnöke lapunknak elmondta: a felsőfokú tanulmányaikat megkezdő diákoknak adható ötvenezer forintos támogatást, a „Diaboló-tarisznyát” ketten kapták meg, az általános iskolásoknak és középiskolásoknak szánt húszezer forintos támogatásban, a „Diaboló-becsengetőben” pedig huszonöten részesültek. Hozzátette: a támogatás odaítélésénél a gyerekek szociális hátterét is figyelembe vették.

Közölte: idén abból a hétmillió forintos pályázati forrásból tudtak iskolakezdési hozzájárulást nyújtani a diákoknak, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériumától nyertek el nemrégiben. Hozzátette: a Hétpettyes gondoskodás elnevezésű projekt keretében egy szülői mentorhálózatot is kiépítenek a megyében, hogy hathatósabban segíthessenek a cukorbeteg gyereket nevelő családoknak.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Ugyancsak a pályázatból biztosít az alapítvány térítésmentes pszichológiai segítségnyújtást a gyerekeknek és a szülőknek, és a támogatás révén a Békés Megyei Központi Kórház gyermekdiabétesz-gondozója egy országos konferencia szervezésébe is bekapcsolódik – ismertette az elnök.  

Kosznáné Pule Ilona kiemelte: az alapítvány által létrehozott, iskolakezdést segítő támogatási rendszer egyedülállónak számít az országban. Hozzátette: javaslatot tettek arra, hogy a kormányzat a központi költségvetésből valamennyi megyére kiterjessze azt.

Elmondta: ugyancsak az alapítványhoz köthető kezdeményezés a szülőket segítő „pikk-pakk csomag”, ezt is országossá szeretnék tenni. Hozzáfűzte: a csomag olyan elengedhetetlen eszközöket tartalmaz, mint a digitális mérleg vagy az inzulin tárolására szolgáló hűtőtáska.

H. Nagy Katalintól, a megyei gyermekdiabétesz-gondozó vezetőjétől megtudtuk, folyamatosan nő a cukorbeteg gyerekek száma, jelenleg mintegy százkilencven ellátottat tartanak nyilván a térségben.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)