Komódi Judit elmondta: a japán reiki szó összetétel, amelyet a kozmikus vagy isteni (rei) és az életerő, életenergia (ki) szavak alkotnak. Mint ismertette, a reikit a 20. század elején fedezte fel Mikao Usui. Huszonegy napos böjtöt és meditációt követően megvilágosodott: felismerte, hogy a körülöttünk lévő energiát felhasználhatjuk a mentális és fizikai állapotunk javítására.
– Nagyon sok ember, amikor meghallja a reiki szót, elvont, misztikus dologra gondol, pedig teljesen hétköznapi módszerről van szó. A világunk különböző frekvenciájú energiamezőből áll, amelynek mi is részei vagyunk.
A szakember rámutatott: minden tevékenységünk energiafelhasználással jár. A túlhajszolt életmód, a teljesítménykényszer, a túl sok stressz rengeteg energiát emészt fel. Szoktuk is mondani ilyenkor: kimerültem.
– Ha rosszul alszunk, reggel fáradtan ébredünk, a napi feladatokat nehezen tudjuk elvégezni. Amikor jókedvűek, vidámak vagyunk, sokkal jobban mennek a dolgaink. Ha jól, nyugodtan alszunk, az alvás alatt az öngyógyító rendszerünk visszaállítja szervezetünk diszharmonikus rezgéseit, és reggel frissen, energikusan ébredünk. Jobban indul a napunk, jobban tudunk teljesíteni – fejtette ki.
Hangsúlyozta: egészségünk szempontjából fontos, hogy a felhasznált és a bevitt energia mennyisége nagyjából egyensúlyban legyen. A szükséges energiát például táplálkozással, lélegzéssel, mozgással és relaxációval pótolhatjuk, de kívülről, különböző energetikai módszerek segítségével is bevihetjük.
Hozzátette: többféle technika létezik arra, hogy külső energiát vigyünk be, de a reiki az egyetlen közülük, amelyhez szükség van beavatásra, behangolásra. Ezután, ha a beavatott kéri, a megnyitott energiacsatornán, az úgynevezett koronacsakrán keresztül nagyon magas rezgésű energia áramlik a tenyéren, a kézcsakrán keresztül oda, ahol a reikizettnek a legnagyobb szüksége van rá. Olyan ez, mint amikor felkapcsoljuk a villanyt. A szakember hangsúlyozta: a reikit használó ilyenkor közvetítő közegként, csatornaként működik.
Komódi Judit arra is kitért, hogy bárkinek hasznos betartania azt az öt életszabályt, amelyet még Usui mester állított fel, amikor sokan visszaestek a reikizés előtti állapotukba azok közül, akiket kezelt. Ezek a következők: csak most hálás hozzáállással élek; csak most nem aggódom; csak most nem mérgelődöm, nem haragszom; csak most becsülettel végzem a dolgom; csak most tisztelek minden élőt.
A reikinek egyébként több fokozata is van: az elsőnél a kézrátételes energiaközvetítést, a másodiknál a távreikizést sajátítják el a beavatottak, a mesterfokozat elérésekor pedig hatványozottan megnövekszik az energiaközvetítő képességük. Mint megtudtuk, Komódi Judit 1992 októberében szerezte meg az elérhető legmagasabb, mester-tanári fokozatot.
A szakembernél „reikifeltöltést” is lehet kérni, de – mint mondta – azt szokta javasolni a hozzá fordulóknak, hogy sajátítsák el az egyszerű módszert, hiszen így saját magukat és szeretteiket is bármikor fel tudják tölteni energiával.
A Komódi Judit által tartott reikielméleti és -gyakorlati napokra a 06-30/215-6476-os telefonszámon vagy a judimix@gmail.com e-mail-címen lehet jelentkezni. Az érdeklődőket a D-Hotel földszintjén fogadja.