Gyulai Hírlap - A pénz hatalma

Akik megnézték a Kézdivásárhelyi Városi Színház október 22-i gyulai produkcióját, talán tudják: a Grönholm-módszer ötletének alapja megtörtént esemény. Jordi Galcerán Ferrer, a szerző így vallott erről: „Néhány éve egy madridi kukában megtalálták az egyik szupermarket-lánc HR-esének feljegyzéseit azokról a nőkről, akik pénztárosi állásra jelentkeztek. Az interjúkon készített jegyzetekben hemzsegtek az olyan kifejezések, mint a kövér, bögyös, dagadt, külföldi, sötétbőrű, azt sem tudja, hogyan kell kezet fogni, sípoló hangú, tiszta idióta. Az alkalmazott, annak tudatában, hogy rá osztották a kiválasztás szent misszióját, felhatalmazva érezte magát arra, hogy önkényesen nyilatkozzon olyan emberekről, akiket egyáltalán nem ismert. Elképzeltem ezeket a szerencsétlen nőket, hogyan igyekeznek jó benyomást kelteni a cég előtt, próbáltak a vélt elvárásoknak megfelelően viselkedni, készen akár kisebb megaláztatásokra is, csak hogy megszerezzék a munkát”.

Jordi Galcerán Ferrert annyira megrendítette az eset, hogy feldolgozta. Így született meg az a remek társadalom- és jellemkritika, amit Grönholm-módszer címmel látott el. És bár számos aktualitása van a műnek, amelyből film is készült, érdemes megjegyezni, hogy az Assessment Center nem új a nap alatt. Német pszichológusok már a második világháborúban is alkalmazták a tisztképzésre pályázók kiválasztására. Az eljárás finomított változatát ma is használják, hisz a sikerorientált, igényes vállalatoknak az a legfontosabb, hogy a legmegfelelőbb alkalmazottakat találják meg. Rajtuk ugyanis a cég jövője is múlhat.

A színpadi játékban négyen vesznek részt: három férfi és egy nő. Mindnyájan ugyanarra a kereskedelmi igazgatói állásra pályáznak, és mindnyájan túl vannak már három egyéni meghallgatáson. Ezúttal egy csoportos következik, interjúztató személy nélkül. Legalábbis ezt hitetik el a nézővel. A feladatok egy irodai szekrény fiókjából kerülnek elő, egyenként, egy-egy borítékból. Már az első is meghökkentő, hisz megteremti a konfliktus-helyzetet. Azt sugalmazza, hogy a jelentkezők egyike a multicég embere. Őt kell a jelenlévőknek beazonosítaniuk.

A kiélezett helyzetben akad köztük olyan, aki úgy nyilatkozik, a csapatmunkában látja a megoldáskeresés egyetlen módját, nem tekintve el attól, hogy vélhetően be van kamerázva a terem. Különutasként Ferran (Kolcsár József) nyilvánul meg, aki nem köntörfalazik, inkább kimondja, amit gondol: konkurenciát lát a többi jelöltben, és mivel neki kell az állás, nem hajlandó együttműködni velük.

Érdekes az is, ahogyan a közéjük beépített HR-est mindvégig csalónak nevezik, nem számolva azzal, hogy csak a munkáját végzi. Az meg egyenesen felháborító, legalábbis a mi kis konzervatív-keresztény környezetünkben, hogy Carles (Lung László Zsolt), aki nővé szeretné operáltatni magát, az egyetlen, akit a szerző pozitív karakterként tüntet fel. Hisz egyedül ő lép ki a küzdelemből erkölcsi okokra hivatkozva. Ehhez nem fűzünk magyarázatot, aki akarta, megértette az üzenetet.

Az egyes karakterek, a máz alatti valódi arcok és jellemek ebben a helyzetben bontakoznak ki. Annak lehetünk tanúi, hogy a vezetői szék megszerzéséért, a pénzért, az anyagi jólétért mit meg nem teszünk. Mercét (Márdirosz Ágnes) például az édesanyja halálának a híre se mozdítja ki az egyre feszültebbé, embertelenebbé váló pozícióharcból. Ezt vágja hozzá Ferran is, az egyetlen, aki ringben marad, amíg meg nem tudja, hogy igazából rajta kívül nincs is más pályázó: a többiek mind a cég pszichológusai. Enric (Kiss László) is, akit ő maga leplez le már a játék elején.

A Grönholm-módszerben valójában mindenki a velejéig romlott és rossz. Az interjút készítőknek egy a céljuk: azt akarják kideríteni, miben gyenge a jelölt, nem pedig azt, miben erős. Millióféleképpen erőlködnek azon, hogy megalázzák, megszégyenítsék, kicsúfolják, kigúnyolják. Persze a pályázó se különb náluk: mindent bevet, csakhogy megszerezze az állást.

Minden gyalázatuk ellenére a színpadon okos szereplőket és okos karaktereket látunk. Ahhoz, hogy követni tudjuk a gondolatmenetüket, alaposan oda kellett figyelnünk. Ezen könnyített a minimalista, modern díszlet (díszlettervező: Szűcs-Olcsváry Gellért): a neonokkal megvilágított szobában négy szürke irodai szék, egy asztal, rajta négy pohár víz és egy szürke fiókos szekrény kapott helyett. A játékteret a közönségtől egy plexilap választotta el, így a publikum úgy érezhette, mintha maga is az interjúztatók táborába tartózna.

Miután kialudtak a fények, néhány percig síri csend honolt a kamarateremben, még a légy se zümmögött. A gyulai publikum sokáig nem tapsolt. Aztán viszont erősen. A produkció tehát elérte célját, valamennyiünket elgondolkodtatott. Megállapíthattuk, szörnyű, hogy be kell látnunk: ilyenek vagyunk, ilyen világban élünk.

A határon túli magyar színházak kisvárdai fesztiválján Barabás Árpád rendezése elnyerte az Emberi Erőforrások Minisztériumának díját, amit a szakmai zsűri megosztva adott ki a színvonalas művészi összjátékért.