Új CT-készüléket szereztek be a gyulai Pándy Kálmán-tagkórházban is kormányzati forrásból, az országos képalkotó diagnosztikai modernizációs program keretében – tájékoztatott közleményében Becsei László főigazgató főorvos.
Közölte: az új készüléket idén ősszel helyezik üzembe. Jelezte: az építkezés miatt augusztus elején elkezdődött a vizsgálatok előjegyzésének átütemezése, a kórház munkatársai személyesen egyeztetnek az új vizsgálati időpontokról és helyszínről a betegekkel.
A közlemény ismerteti: az átütemezett vizsgálatokra munkanapokon a délutáni órákban, hétvégi napokon a délelőtti órákban kerül sor.
A gyulai területhez tartozó betegek elektív, azaz előre tervezett vizsgálatait előjegyzés alapján 14 és 22 óra között – egyeztetve – végzik a sugárterápia épületében. A fekvőbetegek vizsgálatára ugyanezen a helyszínen és időintervallumban kerül sor.
Augusztus 18-tól október 31-ig a sürgősségi CT-vizsgálatokat a békéscsabai Réthy Pál-tagkórház röntgenosztályán végzik el munkanapokon, hétfőtől péntekig 7 és 14 óra között.
Az főigazgató arról is tájékoztatott, hogy a munkálatok miatt augusztus 16-tól változik a kórház területén a parkolási és a forgalmi rend.

























