a Közép-Európa Táncszínház Gálaműsorát láthatta a közönség a gyulai várszínpadon
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A mérleg nyelvét nem mi mozgatjuk. Ez a mondás jutott eszembe, amikor az első felvonás után két hölgy felállt, és jól hallhatóan, már-már színpadiasan kijelentette: mi nem ehhez szoktunk, majd tüntetőleg, kissé dühösen kivonult a nézőtérről. Szerettem volna utánuk rohanni, és elmondani, hogy ma már nem abban a világban élünk, amelyben felnőttünk. Napjaink ízlésvilágát a fiatalok elvárásai határozzák meg. No meg a hétköznapok valósága.
A felvetéssel kapcsolatban a saját kis életemben is találtam összefüggéseket. A KET fellépését megelőzően hosszas konzultációt folytattam a témában jártas egyik férfi ismerősömmel, aki bár színház- és művészet párti, így vallott: a klasszikus balettel őt a világból is ki lehetne kergetni. A kortárs tánccal ellenben nem. Abban viszont megegyeztünk, hogy szeretjük és csodáljuk mindazokat, akik magas nívón művelik választott szakmájukat, hivatásukat. Olyan megállapítás volt ez, amely indokoltan vezetett vissza a Közép-Európa Táncszínház június 30-i produkciójához.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Gyulai estjének első részében, az Időtlen időkben az együttes az 1988–1992 közötti emblematikus előadásaiból mutatott be részleteket. Az a formáció, amely a hajdani Népszínház néptáncnyelven fogalmazó társulatából nőtte ki magát, és vált a mai magyarországi formációk egyik meghatározó kortárstánc-csapatává. Alapítói és meghatározó személyiségei már a kezdetekben sem a folklórkincs hagyományhű ápolását, hanem sokkal inkább a tradíciók által inspirált új formák és tartalmak kutatását tűzték ki célul.
Erre kaptunk példákat az Emlékképek a 30 éves KET hőskorából című jubileumi műsorból. Szögi Csaba, a fővárosi teátrum igazgatója ezt nyilatkozta az alkotásról: a táncművészet a jelen művészete, érvényessége, hitelessége mindig az adott színpadi pillanatokban, az előadóművészek aznapi rezgéseiben születik meg. Ám mindegy is, mikor, mivel a jelen pillanatában kell hatniuk. Az Időtlen idők arra tesz kísérletet, hogy a múlt üzenetei a ma előadói által jussanak el a jövőbe.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A látottak alapján jómagam úgy vélem, a KET-nek sikerült elérnie a kitűzött célt. Csupán ennyit fűznék hozzá a Harangozó-díjas koreográfus méltató szavaihoz: a mozgató miértet ilyen értelemben nem takarta homály.
Noha az első blokk az indiai kultúrkörből indult ki, és a magyar örökségbe beépült cigány elemekről is megfogalmazta véleményét, engem Györgyfalvay Katalin lírai hangvételű piros-fekete Just for you-ja érintett meg leginkább. Ebben egy hihetetlenül érzékeny és muzikális szólót nézhettünk meg egy hasonlóan fenomenális, elbűvölő csellókíséretre. Mintha csak egy festmény elevenedett volna meg, úgy villódzott, pördült iszonyatos tempóban előttünk a táncosnő szoknyája, s maga a szám is.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A második felvonásban Eryk Makohon, a lengyel Cracow Dance Theatre alapítójának és vezetőjének Poly című koreográfiáját élvezhettük. A darabot a párkapcsolat építésében létrejött változások ihlették. Kiindulópontját izgalmas és bonyodalmas, már-már átláthatatlan, mégis matematikai pontossággal leképezhető viszony-kavalkád adta, Dabóczi Dávid, Dunai Bettina, Hargitai Mariann, Füzesi Csongor, Mádi László, Horváth Adrienn, Nyeste Adrienn, Nagy Csaba Mátyás, Ruzsom Mátyás és Szilvási Anna bravúros közreműködésével.
És bár a táncblokk önálló kompozícióként töltötte ki a befejező csaknem negyven percet, mondanivalója kapcsolatot teremtett az Időtlen időkkel, hisz ugyanoda tért vissza, ahonnan elindult és ahol lezárult a nyitódarab. Ehhez a gondolathoz: semmi sem vész el, csak átalakul. A szeretkezés, a testi örömszerzés is. Ady erről így írt a maga korában, ma is aktuális üzenettel: „Ezt a nagy szándékot nagy okok okolják. S még a tagadók is mindig szándékolják”.
