Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Tehát Plátónk hozta a cikket. Tudja, neki az a fő, hogy szép röviden, tőmondatokban legyen megírva, mondta Dénes grófnak Kóhn Dávid hírlapíró a cukrászda sajtóasztalánál. Majd azzal folytatta, hogy ő ennek ellenére tisztességes embernek tartja. Mint mondta, bornírt kicsit, de úriember. Mindezeken felül szabadkőműves is. Na de a napilapjában a páholy tartja a lelket.
Aztán kifejtette azt is, hogy kapott egy levelet a szerkesztőség Felméry Viktortól, Londonból, amelyben a híres gyulai fiatalember, akinek a mellényzsebében van az egész redakció, arra kérte valamennyiüket, hogy ezentúl ne angazsálják magunkat Plátó kedvéért. Arra hivatkozott, hogy bár üzleti és művészeti ügyekben majdhogynem baráti összeköttetésben állnak, ő mégiscsak Stréber papa, az öreg milliomos, az összes Stréber-gyár és kar jelenlegi atyaúristenének a keresztfia, politikai vonatkozásokban ezért a skrupulozitásig aggodalmas. Azt is megerősítette soraiban, hogy a jelenlegi kormánytól ő minden élvezhetőt megkap, az új munkástörvény pedig szíven találja.
A fentiekhez Kóhn annyit tett csak hozzá, hogy a fiatal újságkiadónak ez a legelső határozott beavatkozása, s a szerkesztőket szörnyen megdöbbentette. Pedig a maga részéről igaza, vagy legalábbis jussa van hozzá.
A maga véleménye mi?, kérdezte Dénes gróf. Kérem alássan az, húzta alá Kóhn, hogy nekünk ilyen befolyást elvből vissza kell utasítanunk. Felmérynek most én magam válaszolok majd rövid cikkben, de félre nem érthetőn. Inkább végletekig hajtani, ha kell, mindnyájunknak együttesen kilépni a „kultúrából”. Ugyanis más „képzőművészeti csoportot” Felméryék nem vállalnának helyettünk. Szóval a cikkem kész, a fiúk jóváhagyták, néhány sort a vendégkönyve is beírtam belőle, hadd böngésszék a kuncsaftok. Maga is áttanulmányozhatja.
Dénes gróf erőlködve kezdte olvasni az idézetet*. Olyan arccal és olyan gondolatokkal, mintha csakugyan egy emberes életjátékról volna szó.
*Látom is a múlt század letűnt nagyságait. Neves emberek emléke járkál itt. (…)
De: aki ide betér, beszéljen halkabban, csendesebben, hisz olyan ez a régi épület, akár egy templom!
Én pedig nem azért ültem be az úr asztalához, hogy mások ügyes-bajos dolgait, összeesküvés-elméleteit hallgassam!
Dénes, maga nem is ez én bejegyzésemet olvassa! – szólt oda grófnak Kóhn. – A felette lévő az enyém!
