Fotó: Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
– Elsősorban a falazatot, a padozatot és bútorzatot renováljuk ezeket a területeket. A 2018-as év végén tizenöt fő vett részt OKJ-s asztalos képzésen, közülük két fő jelenleg is nálunk dolgozik – ismertette Hafenscher Csaba Zoltán.
Fotó: Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
A parancsnok azt is elmondta, hogy a gyulai börtönben egy kisebb asztalosüzem is működik, ahol saját felhasználásra készítenek és javítanak bútorokat. A jelenlegi felújítás legnagyobb része is a helyi üzemben valósul meg.
Mint megtudtuk, a laminált parkettázás, a falazás, a festés és a glettelés is a fogvatartottak feladata, de konyhai és mosodai feladatokat is vállalnak a helyiek, még külső megrendelésre is.
Fotó: Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
A börtönparancsnok kérdésünkre azt is elárulta, hogy a munka a jelenlegi őrhelyek elkészülte után sem áll meg.
– A jelenlegi munkálatok június végére befejeződnek, a folytatásban a komplett belső körlet falazata lesz felújítva: egy csempével befedett részre kerül majd új burkolat – fejtette ki a parancsnok.