Karácsonyi ünnepség a a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Karácsonykor a fogvatartottak életében is előtérbe kerülnek a családi kapcsolatok, felerősödik a hozzátartozók hiánya. Ilyenkor odabent is kicsit mindenki magába fordul, elcsendesedik. Az elítéltek legfőképpen év végén vetnek számot azzal, mekkora hibát követtek el, ezért érzelmileg igencsak megterhelők számukra az ünnepnapok.
A gyulai büntetés-végrehajtási intézet vezetősége ezen igyekszik enyhíteni tematikus programjaival, motivációs feladatok kiosztásával próbálja elterelni fogvatartottainak figyelmét a kritikus pillanatokról. Az ebédlőben például idén is felállították a karácsonyfát, amit az elmúlt évekhez hasonlóan a börtön lakói díszítettek fel. December 22-én, péntek délután pedig verses-zenés karácsonyi műsort mutattak be, amelyre eljöhettek hozzátartozóik, akikkel az előadás után családi beszélő formájában tölthettek el egy órát.
Hafenscher Csaba Zoltán
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Ebben a nehéz időszakban ugyanis nagy segítség a rokonok megajándékozása, s az is szükséges, hogy ne éljenek teljesen elszigetelten, elzártan a kinti világról. Ilyen tekintetben a gyulai büntetés-végrehajtás alapelve a biztonsági előírások betartása mellett megvalósuló nyitottság.
– Ami megtörtént, azt megváltoztatni nem lehet, de elfogadni viszont nemcsak hogy lehet, de kell is. Ha megvolt az elfogadás, el lehet kezdeni felépíteni egy teljesen új életet – hangsúlyozta a karácsonyi ünnepségen Hafenscher Csaba Zoltán bv. ezredes. A Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka rámutatott, a börtönben nem csupán azt a kilenc személyt tartják fogva, akik a bethlehemes játékot betanulták és előadták, de mivel jelenleg nekik nyílt lehetőségük arra, hogy találkozhassanak, beszélgethessenek hozzátartozóikkal, szerencsésebbek a többieknél. Annak ellenére is kijelenthető ez róluk, hogy a szentestét és a karácsony két napját nem tölthetik majd odahaza, szeretteik körében.
A jelenlévő hozzátartozóknak az intézetparancsnok elmondta, ők azok, akikre az elítéltek a leginkább számíthatnak, akik a legtöbbet tehetnek azért, hogy a szabadulás utáni összes többi ünnepet közösen tölthessék el.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba