Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Roppantul nehezen aludt Alajos gróf ezen a februári napon. Úgy éjfél után valamivel ugyanis lövésekre ébredt. A hangok a vadaskert felől érkeztek. Annyira megijedt, hogy nem mert kibújni az ágyból, nem mert kinézni az ablakon. Ám elaludni sem tudott már. Csak ide-oda forgolódott hajnalig, minden apró neszre felkapta a fejét. Alig várta már a reggelt, hogy kivilágosodjon.
Amint a napocska feltűnt, halkan felöltözött, leellenőrizte, hogy az esetleges elkövető nem-e a kastélyban bujkál, majd elindult a Reinhardt felé, mert ott mindig mindenről első kézből értesülnek. És hát egy erős kávéra is nagy szüksége volt, azt meg csak ott főznek.
Amint belépett, azt látta, hogy a cukrászda egyik asztalánál két nyomozó ül szemben egy asszonnyal, akit suttogva faggatnak. Leült a velük szomszédos asztalhoz, hogy kihallgassa, miről beszélgetnek. A következőket hallotta, de csak nagyon rosszul.
– Járt ön az erdőben ma este? – kérdezte az egyik biztos a nőtől, aki idegesen csapkodta a fejét jobbra-balra.
– Nem jártam.
– Lövést sem hallott?
– Ó, dehogynem, gyakran hallok abból az irányból lövéseket – válaszolta a nő, s megigazította a nyakláncát, amin egy macska formájú aranymedalion csüngött.
– Tegnap mikor hallotta?
– Már ágyban voltam.
– És mikor szokott ágyba bújni?
– Amikor elfáradok, természetesen. Ön nem akkor?
– No, de amikor reggel megtalálta Kopasz Jankó holttestét, az mikor volt, hány órakor?
– Miután felkeltem.
– Nem lepte meg a hír, hogy főbe lőtte magát?
– Nem igazán. Elég gyanús volt.
– Kicsoda?
– Azok mind. Azok mind szórakozásból gyilkolásznak. Azt hiszem, vigyáznom kell, mit mondok, ugyanis csinálgatok nekik ezt-azt, mert kell a pénz. De nem bízom bennük, sőt gyűlölöm őket!
– Azt a fiút is gyűlölte, aki megölte a péket egy lapáttal?
– Ki ölte meg őt?
– Vackor Feri.
– Ah! Ne bolondozzon maga itt nekem! Vackor Feri egy nagyon kedves fiú, gyakran meglep egy-két fácánnal a jótéteményeimért cserében. Igen, szóval végül is jól mondja, ő is gyilkol, de csak azért, hogy ne haljunk éhen. Embert sosem ölne.
– Pedig nézze csak! A cukrászda egyik kuncsaftja, aki vallomást tett nekünk a bűntény után, ezt írta be a vendégkönyvbe, közvetlenül a gyilkosság után.
A hadnagy erre fellapozta a zöld fedelű könyvet, és felolvasta belőle a bejegyzést:
Hallottuk a múlt suttogását.
Alajos gróf nem hallgatta tovább, hisz az éjszaka ő maga is hallott ilyesmiket. Úgyhogy végtelenül örült, hogy a lövést követően nem nézett ki az ablakon, és így nem láthatta, ki húzta meg a ravaszt. De hogy még véletlenül se keveredjen bajba, vette a kalapját, és hazament.
