Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő
Tizennégy embernek munkát adó húsfeldolgozó csarnok létesülhet a gyulai önkormányzat egyik Henyei úti ingatlanján. A terület értékesítésére zártkörű, meghívásos pályázatot írt ki a város.
A 6659 négyzetméteres, beépítetlen telek kikiáltási árát 13,5 millió forintban határozta meg a képviselő-testület január 9-i rendkívüli ülésén.
Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester ismertette: az önkormányzatot a gyulai székhelyű HÁZI-HÚS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. képviselője kereste meg azzal, hogy megvásárolná az ingatlant, a cég erről szándéknyilatkozatot is tett. Elmondta: a Sinka István utcában boltot működtető kft.-nek jelenleg egy másik településen, egy bérelt ingatlanban van az üzeme, ezt szeretné a fürdővárosba telepíteni.
A városvezető kiemelte: a területen húsfeldolgozó csarnokot építenének, amely a tervek szerint tizennégy embernek biztosítana munkát. Jelezte: a beruházáshoz fejlesztési támogatást igényelne a cég.
Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő
A polgármester kitért arra is, hogy a terület forgalmi értéke az értékbecslés alapján 13,5 millió forint, ám mivel építési teleknek minősül, 27 százalékos adó terheli, így a bruttó értéke 17 millió 145 ezer forint. Mivel az ingatlan bruttó forgalmi értéke meghaladja a 15 millió forintot, az önkormányzat vagyonrendelete alapján zártkörű versenyeztetést kell lefolytatni – tette hozzá.
Elmondta: a pályázati felhívást a HÁZI-HÚS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. mellett az azonos gazdasági ágazatban tevékenykedő Gyulahús Kft. és a szintén a Henyei úti ipari területen működő Kőstil Kőfaragó, Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. kapja meg. A pályázatok január 9-én éjfélig nyújthatók be.
Az ajánlatokat a gazdasági erőforrások bizottsága bírálja el. Eredményt a pályázatok benyújtását követően nyolc napon belül hirdetnek. Több azonos vételi ajánlat esetén versenytárgyalásra kerül sor.
Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő