Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Szabó Enikőtől, a GYIK szakmai vezetőjétől megtudtuk, a pszichológiai tanácsadást azért indították el, mert szükség és igény van rá. Nagyon sok ugyanis az olyan fiatal, aki vágyik arra, hogy kibeszélje magát, vagy segítséget, útmutatást kérne egy tapasztalt, megbízható felnőttől, de nincs kihez fordulnia. Ezt most a GYIK-ban megteheti, miközben megőrizheti a névtelenségét.
Az ifjúsági központban Szabó Andrea pedagógiai szakpszichológus várja mindazok jelentkezését, akik már betöltötték a tizenharmadik életévüket, de még nem lépték át a huszonötöt, szeretnék jobban megismerni önmagukat és a környezetüket, nem találják a közös hangot a társaikkal, a tanáraikkal, vagy a szüleikkel, tanulnának, de nem nagyon tudják rászánni magukat. Azok is megkereshetik a szakembert, akik csak hatékonyabb tanulási módszereket sajátítanának el, vagy pálya-, esetleg fakultációválasztás előtt állnak, és nem tudják, mitévők legyenek.
Visszajelzések szerint a nyolcadikosok nagyon gyakran kerülnek csapdahelyzetbe, hisz életük egyik, és talán a legelső döntő szakaszához érkeznek, amikor állítólag el kell határozniuk, merre induljanak tovább. Ilyenkor mind a szülő, mind a pedagógus maximális teljesítményt és hibátlan döntést vár el tőlük, mondta Szabó Enikő. Ha úgy érzik, hogy az elvárásoknak nem tudnak megfelelni, előnyösebb támogatást kérniük egy olyan személytől, akinek jobb rálátása van a lehetőségeikre. Volt már példa arra is, hogy a diákok az érettségi szóbeli vizsgáitól rettentek meg, mert az iskolában nem feleltették őket. Amennyiben ez jelent számukra gondot, ne tétovázzanak, forduljanak Szabó Andreához egy kis bátorításért.
A GYIK szakmai vezetője úgy véli, sajnos még mindig nagy az előítélet az emberekben azok iránt, akik pszichológushoz fordulnak. A legtöbben azzal vannak, hogy agytúrkászhoz csak az jár, aki bolond. Jóllehet, ez egyáltalán nincs így. A nyugati világban például már nagyon régóta mindenkinek van saját lelkigondozója. Éppúgy, mint háziorvosa.
A szolgáltatást telefonon (06-66/361-232, 06-20/388-57-81) vagy személyesen is lehet kérni a GYIK-ban, vagy közvetlenül a pszichológustól a pszichologus@ifjusagikozpont.eu drótpostán. A szakember egyébként hétfőn érhető el a központban, 13 órától 16-ig. Fontos tudni, hogy 16 éves korig írásbeli szülői beleegyezés szükséges a segítség igénybevételéhez.























