Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megtartotta alakuló ülését a városi diákönkormányzat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2024. szeptember 19. 10:00
Megtartotta alakuló ülését a városi diákönkormányzat
Több programmal is készülnek a tanév első felére

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Megtartotta alakulót ülését a városi diákönkormányzat szeptember 18-án a Gyulai Ifjúsági Központban.

Szabó Enikő, a központ szakmai vezetője elmondta: az alakuló ülésre a gyulai iskolák diákönkormányzatait segítő pedagógusokat, valamint a városi diákönkormányzatba delegált diákokat várták.

Kifejtette: az eseményen megbeszélték, hogy milyen feladatok és programok várhatók a tanév első felében, ezekről, valamint egyéb témákról a tanulók véleményét is kikérik.

A szakmai vezető hangsúlyozta: idén újdonság, hogy az iskolák számára összeállítottak egy társasjátékokból álló listát, az intézmények pedig adott pénzösszegért válogathatnak ezekből. Mint mondta, azt látják, hogy a mobiltelefonok iskolai betiltásával a fiatalok sokszor nem tudnak magukkal mit kezdeni, ezt a helyzetet szeretnék segíteni ezzel az akcióval.

Szabó Enikőtől megtudtuk, október 15-én idén is megrendezik a továbbtanulási börzért, ahol a Békés vármegyei középiskolák fognak kiállítani az általános iskolák hetedikes és nyolcadikos diákjai számára, valamint egy előadást is meghallgathatnak majd a továbbtanulást befolyásoló tényezőkről.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Októberben és novemberben is rendezni fognak mentálhigiénés napot, először középiskolásoknak, majd felsős általános iskolásoknak, idén is lesz kortárs segítő képzés, továbbá terveznek egy kézműves klubot indítani – tette hozzá.

Az ülésen részt vett Timár Andrea aljegyző is, aki úgy fogalmazott, fontos az együttműködés a gyulai önkormányzat és a diákok között. Visszajelzéseket kapnak tőlük, hogy mivel foglalkozzanak az ifjúságvédelem területén, mivel kedvezhetnek a tanulóknak, legyen szó iskolai dolgokról vagy a szabadidő eltöltéséről. A városvezetés célja az is, hogy a fiatalok visszatérjenek Gyulára az egyetem elvégzése után.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)