Újra gólokat láthatnak a hazai futsalszurkolók
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A fürdővárosi futsaltündérek az első fordulóban a Kalafa Futsal gárdáját fogadták volna a hazai arénában, ám az együttes nem érkezett meg az összecsapásra. A mostani ellenfél, a szekszárdi alakulat egy kőkemény döntetlennel kezdte az évet.
A két gárda a tavalyi bajnokságban háromszor is összecsapott, mindhárom alkalommal a bajnoki tabella negyedik helyen végzett Tolna megyei együttes hagyta el győztesen a pályát. Az első alkalommal született többgólos tolnai siker azonban a bajnokság végére csupán egy gólosra zsugorodott, ami a gyulaiak egyre jobb NB I.-es formájának volt köszönhető.
A megkésett bajnoki nyitány 17 órakor lesz a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban. A felnőttcsapatok derbije előtt az utánpótlás-együttesek is szembenéznek egymással 15 órától.
























