Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ahol az ízek a régiek, ott a lehurrogott diakónus sikeres színésznek álmodja magát

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • MAGAZIN • 2018. augusztus 25. 13:00
Ahol az ízek a régiek, ott a lehurrogott diakónus sikeres színésznek álmodja magát
Belelapozunk a Százéves vendégkönyvébe

Sorozatunk címét a Százéves (Reinhardt) cukrászda vendégkönyvéből kölcsönöztük (majd alkalmazkodva mai bejegyzésünk tárgyához, kiegészítettük egy félmondattal). Az aranybetűs, keményfedeles zöld kötet a fizetővendégek 1954 és 1968 közötti bejegyzéseinek gyűjteménye, s a régiek közül sajnos az egyetlen, amely a Békés Megyei Levéltárban megőrződött az utókornak.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Évtizedekkel ezelőtt történt, hogy hivatalos elintéznivalóm akadt a belvárosi katolikus plébánián, ezért felkerestem az ott szolgáló diakónust, aki gyermekkoromban szomszédom volt, így gyakran töltöttük együtt a szabadidőnket. Akarom mondani, jól ismertem. Tudtam róla, hogy imád szerepelni. Akadt is erre alkalma bőven, hisz még az érettségi előtt felvették a színművészeti főiskolára, amit két év alatt kitűnő eredménnyel el is végzett. Innen a Nemzeti Színházba került, és számos, ma már kultikusnak számító magyar filmbe, többek között A tanú szereplőgárdájába is bevonták. De még Németországba is leszerződtették (talán az egyik doktoros sorozathoz?), mivel kiváló fizimiskával áldotta meg a jóisten.

Mi tagadás, szép barna fiú volt.

Ám a honvágy legyőzött benne mindenféle érvényesülési törekvést, és végül sikerektől övezve hazajött. Sajnos itt akkoriban nem voltak feltételek ahhoz, hogy színészként elhelyezkedjen, ezért kezdetben a kórházban vállalt kifutói munkát, majd évekig a húskombinátban darabolta a marhacsontokat.

Mígnem össze nem találkozott a Százévesben az egyik volt osztálytársával, aki egy nagyon híres endokrinológusnak volt a fia. Legfőképpen ennek lehetett köze ahhoz, hogy megfelelőképpen alakuljon az élete, s megválasszák polgármesternek. Ő volt az, aki a pajtásomat beajánlotta a plébániára, mivel titokban mélyen vallásos volt, és tájékozott afelől, hogy a főállású lelkipásztor gyakran elfelejti megtartani a hajnali miséket, és ember sincs, aki helyettesítse.

Színészi hajlamokkal megáldott cimborámból így lett lelkészi feladatokkal felruházott diakónus. Rossz pillanatban történhetett, mert a hívek nem tudtak megbékélni a gondolattal, hogy egy volt nagyvilági színész, a gyulai nők bálványa szól hozzájuk a szószékről, és valósággal kiutálták maguk közül.

Barátomra mindezek következményeként magába roskadva találtam rá. Úgy zokogott, mint aki elveszítette valamelyik közeli hozzátartozóját. Végül átvittem a cukrászdába, hogy ott sírja ki magát. Láthatóan jól döntöttem, mert még egy verset is költött megkönnyebbülésére. Ebből idézek az alábbiakban néhány strófát (szó szerint):

 

Egy a vágya mindenkinek,

Igazán boldog lenni!

És az élet nagy színpadán

Boldogan szerepelni!

 

Az, akinek a vers szól,

Ez a kicsi költemény,

Olyan boldog legyen éppen,

Mint ahogy kívánom én!

 

Hogy az élet nagy színpadán

Végezze el szerepét

És nyerje el a jutalmát,

Mindenki szeretetét.

 

Ez az, ami emberi szívnek

Kimondhatatlanul kell.

És ha teljesül kívánságom,

Az övé lesz a „siker”!

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)