Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megnyitották a Kastély Zenei Napokat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2018. augusztus 25. 12:45
Megnyitották a Kastély Zenei Napokat
A Gyulai Ifjúsági Fúvószenekar indulókat és slágereket játszott hallgatóságának

Bogdán Gábor karmesteri irányításával a Gyulai Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar koncertje nyitotta meg augusztus 24-én este a Kastély Zenei Napokat. A kétnapos programot harmadik alkalommal rendezték meg idén Gyula város patinás környezetében, az Almásy-kastély előtti téren.

a gyulai ifjúsági fúvószenekar

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Indulókat, közismert fúvószenekari darabokat, könnyűzenei slágereket, többek között egy ABBA-összeállítást, valamint film-és tánczenéket játszott a nyitóesten a Gyulai Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar közel harminc tagja. A zenei kalandozás így a békebeli monarchia térmuzsikáitól és vadászatait kísérő dallamaitól a későbbi szalontáncok talpalávalóján át vezetett el a diszkó- és filmzenékig. Számos ismert melódiára tapsolhatott így péntek este a rendezvény közönsége.

A fúvószenekar visszatérő vendége az Almásy-kastélynak. Jelenlegi formájában 2006 óta működik, létszáma 40 fő, tagjai 12 és 22 év közötti fiatalok. Az együttes repertoárjában a hagyományos fúvószenekari indulók, koncertdarabok mellett ismert komolyzenei átiratok, filmzenék és könnyűzenei slágerek szerepelnek. A formáció többször járt már külföldön, legnagyobb sikereit a békéscsabai ZENIT-en érte el. A fesztivál szakmai zsűrije 2007-ben a ZENIT felfedezettje, 2008-ban pedig az Egységes hangzás különdíjával jutalmazta a fiatalok és oktatójuk teljesítményét. 2009-ban és 2010-ben gyermekzenekari nívódíjat szereztek, de megkapták a Kiemelkedő tehetséggondozás különdíját is. Ugyanezen a megmérettetésen 2014-ben ifjúsági zenekari kategóriában Kiemelt nívódíjjal ismerték el munkásságukat. 2011-ben felléptek a Debreceni Virágkarneválon, jövő hónap elején pedig Montenegróba látogatnak, ahol egy nemzetközi művészeti fesztiválon képviselik hazánkat.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A Kastély Zenei Napok megnyitóján Varga Zoltán műsorvezető tolmácsolásában elhangzott: a patinás gyulai épület már fénykorábban is jelentős kulturális, köztük zenei és színházi programoknak volt a helyszíne. 1746-ban az országban elsőként itt mutattak be kastélyban előadott színjátékot, korábban, mint Mária Terézia udvarában. A művet a Harruckern család szolgálatában állt Antóniusz atya írta és rendezte. Ugyanő tett említést naplójában arról, hogy amikor Harruckern Ferenc leányát és annak zenetanárnőjét énekelni vagy zenélni hallotta, úgy érezte, mintha angyalok szólaltak volna meg. A Wenckheimek idején az Erkel család három generációja közel negyven éven át tevékenykedett itt, sőt 1839-ben még a gyulai kórház javára is a kastélyban adtak hangversenyt.

A méltatás szerzői kiemelték: az örökség arra kötelezi a látogatóközpont munkatársait, hogy az egykor meghatározó hagyományokat újjáélesszék, továbbvigyék. Az itt dolgozók fontos feladatuknak érzik, hogy közösségi térként, a művészet több ágának is helyszínt biztosítva működtessék az egykori főúri rezidenciát. Ennek a szándéknak az egyik legmeghatározóbb eleme a Kastély Zenei Napok, amelynek alapjait már a nyitás évében, 2016-ban letették.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Mint ismeretes, két éve a Kodály Filharmonikusok Debrecen hangversenyezett a látogatóközpont előtti téren, tavaly a Gyulai Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar mellett az Oscar-díjat nyert Mindenki című kisfilmben szereplő Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola gyermekkórusa, valamint a ma délután is fellépő Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekara mutatott be nívós produkciót. Szintén az elmúlt évben volt a Kastély Zenei Napok vendége a Váci Szimfonikus Zenekar, amely Rálik Szilviát és Berkes Jánost kísérte.

A koncertek szombat este, vagyis ma 6 órától folytatódnak. Jegyek, bérletek a helyszínen válthatók. Kedvezőtlen időjárás esetén a programok elmaradnak.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)