Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Amor omnia vincit: a szerelem mindent legyőz!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2018. augusztus 10. 16:35
Amor omnia vincit: a szerelem mindent legyőz!
Sokan nézték meg a Vőlegény című vígjátékot a tószínpadon

Szép Ernő Vőlegény című komédiáját a Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda vitte színre. A 180 perces darabot augusztus 9-én nézhette meg a publikum a tószínpadon a Gyulai Várszínház nyári évadjának fináléjában.

a vőlegény című előadás a gyulai várszínházban

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– A Vőlegény – formai szempontból, az írás technikáját illetően – rendkívül modern darab, ahhoz képest, hogy az 1910-es években íródott. Messze előtte járt minden más, akkoriban született alkotásnak. Érződik is rajta egyfajta indulat. Mintha Szép Ernő csak odavetette volna a fontoskodó drámaíróknak: mit nyavalyogtok annyit?! Figyeljetek csak ide! És mérgében írt egy hallatlanul dinamikus, a formai kötöttségekkel mit sem törődő, látszatra nagyon lazán megfogalmazott színdarabot. Tegyük mindjárt hozzá: egy rettentően nehéz és ellentmondásos darabot hagyott ránk. Ahhoz képest, hogy az első és a harmadik felvonást egymondatos párbeszédekből építette fel, a második felvonás olyan, mint egy nagyopera. Két rendkívüli méretű ária. A férfi és a nő szenvedélyes és hatalmas monológja... – írta a vígjátékról Szervét Tibor.

Sajnos az idézett megállapításokból mi szinte semmit sem tapasztaltunk. Inkább csak azt, hogy Szép Ernő, aki folyton megélhetési gondokkal küzdött, valóban csak dühből vetette papírra sorait, amiket aztán elfelejtett átolvasni.

A színművel ugyanis az a legnagyobb gond, hogy dramaturgiailag rossz. Ha nem tudnám, ki írta, azt mondanám, csupán egy tárgytalan női fecsegés, aminek a 80 százalékát ki lehetett volna húzni a szövegből. Mert ha ezt megtörténik, még akkor is marad egy 60 perces előadásra való anyag, amibe beleférhetett volna mindaz, amit ebben a változatban három órán át adagoltak nekünk, egyébként kiváló főszereplői alakításokkal (egészen bámulatos, mennyire bravúrosan küzdött meg ezzel a semmitmondó szereppel Szabó Kimmel Tamás, aki hangsúlyosan ráérzett arra, mit kell tennie ebben a miliőben, hogy ne váljon modorossá és ízléstelenné).

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A három óra alatt tehát bőven akadt időm arra, hogy megkeressem a darab problémafelvetéseit, de ilyeneket nem találtam. Maradtam azzal a nagyon együgyű üzenettel, hogy semmi sem számít ebben az életben, csak a pénz. Meg a szerelem, ami mindent legyőz, a vagyon utáni sóvárgást éppúgy, mint a kétszínűsködést és a hazudozást. De aztán rögtön megfogalmazódott a következő értetlenségem, hogy akkor hogyan is van ez? Tehát mégsem a pénzről szól ez a mű, hanem a szerelem mindent elsöprő erejéről és a gerincességről?

A némafilmek korszakában biztosan menő lett volna ez a rendezői koncepció, ma viszont már egészen avíttnak tűnt. Vagy pont ezt akarták nekünk sugallni? Mármint azt, hogy az 1900-as évek elején ilyen volt a menő színház, s hogy az első világháború után még nagyon jót szórakoztak egyesek a felszínes poénokon. Bizonyára így volt. Ilyen megközelítésben Novák Eszter történelmi hűséggel csinálta meg az első felvonás burleszkjét, meg ennek a folytatását, amiben a dolgokat valamennyire azért sikerült a helyükre tennie. Ám a komédia ennek ellenére is szétesett. Mélyen elgondolkodtató, vajon melyik rétegről gondolták azt, hogy igényt tart ma még az ilyen jellegű színjátékra? És elhiszi, hogy százhúsz év alatt az emberiség semmit sem változott, csak külsőleg.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Szép Ernő Bécsben írt művét 1922-ben mutatta be a Vígszínház, olyan kitűnő színészekkel, mint Hegedűs Gyula, Varsányi Irén, Gombaszögi Ella és Csortos Gyula. A szélsőjobb azonban addig támadta, amíg tizennégy előadás után levették a műsorról. Az 1960-as években Vámos László fedezte fel a benne rejlő groteszk megközelítést, ő 1982-ben filmet is rendezett belőle, majd Szirtes Tamás vitte sikerre, utóbbi a Madách Színházban. Az elmúlt évtizedekben többször adták elő különböző helyszíneken, változó fogadtatással.

Merthogy ennyiről van csupán szó, egyetlen gondolatisággal sem többről, főként ha tartalmilag és formailag nem is tesznek bele többet: az 1910-es évek Budapestjén két család találkozik: a pénztelenség állapotában vergődő népes Csuszik és a csak apából meg fiúból álló Fox. A Csuszikok utolsó mentsvára Kornél, a gyönyörű lány, akitől az ingyenélő rokonság azt reméli, hogy majd jól férjhez megy, és ezzel megmenti a famíliát. A kiszemelt fess Fox Rudi, a fogász azonban tízezer pengős hozományú feleségről álmodozik. Mindkét tábor a jómódúság kutyakomédiáját játssza el egymásnak, a kínos igazság, miszerint egyik félnek sincs semmije, csupán a történet végén derül ki. A két fiatal nagy egymásra találása azzal kezdődik, hogy felismerik: mindenki csak addig nyújtózkodjon, amíg a takarója ér, ne akarjon többnek látszani annál, mint amennyi, és ne áltassa magát és másokat hazugságokkal, mert előbb-utóbb úgyis lebukik!

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)