Schneller János művészettörténész tartott előadást a kortárs műkereskedelemről
Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Zeneileg ott vagyunk a világ térképén, képzőművészeti szinten viszont versenyképtelennek bizonyulunk, hangzott el Schneller János keddi előadásán. A művészettörténész, akit azért hívtak meg a gyulai művésztelepre, hogy a kortárs műkereskedelem rendszerváltás utáni kialakulásáról, ennek formáiról beszéljen, arra is rávilágított, milyen okokra vezethető ez vissza.
Elsőként a magyar társadalom vizuális művészetek iránti érdektelenséget jelölte meg. Mint mondta, a színpadi és egyéb előadóművészetekhez képest a magyar ember nem ismeri a kortárs művészeti szcénát, amely idehaza egyébként is teljesen alulreprezentált. Már az iskolai oktatás sem hangsúlyozza megfelelőképpen, amihez az vezetett, hogy az Aczél-féle művészetpolitika akkora kontroll alá helyezte a szocializmusban, hogy a legtöbben elfordultak tőle. Azóta szinte semmit sem javult a helyzet, továbbra is óriási a bizalmatlanság a kortárs képzőművészettel szemben. A hivatkozási alap továbbra is az, hogy nem értjük, ezért nem törődünk vele.
Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
A szakember hátráltató tényezőként jelölte meg a tőkehiányos piacot is, amire ellenpéldaként Romániát hozta fel. A szomszédos országban ugyanis akadtak olyan vállalkozók, akik hajlandók román alkotókat kijuttatni és megtartani a külföldi piacokon. Idehaza nem jellemző, hogy ezt a tehetősebb réteg megtenné. Még Csontváryt sem sikerült ismertté tenni, jóllehet voltak ilyen próbálkozások. Mindehhez hozzájárul az is, hogy erős állami akarat sem áll a kezdeményezések mögött. Eredmények csupán az avantgárd, vagyis a Nyolcak esetében mutathatók fel, bizonyos galériák művészettörténészi lobbijának és profi munkájának köszönhetően. A megoldás szerinte az lenne, ha megszületne egy alaposan kidolgozott terv.
A magyarországi szemlélet hibáira a tágabb értelemben vett nyugati világ hozzáállása is rávilágít, jegyezte meg az előadó. Az egykori keleti blokk határain kívül, de még Szlovéniában, Lengyelországban, sőt még a Délvidéken is a kortárs műalkotások gyűjtése, vásárlása értékálló befektetésnek bizonyul. Idehaza már, vagy még nem státusszimbólum jelenkori műveket gyűjteni, sokszor a szem és a hozzáértés is hiányzik hozzá, s mivel rizikós terepnek számít, az aukciós házak sem nagyon érdekeltek benne. Schneller János így fogalmazott: a kortárs képzőművészet és a vele való foglalkozás totális szubkultúrát jelent ma Magyarországon, a kortárs műtárgynak nincsen ára, pénzbeli értéke. S amíg ez a koncepció a meghatározó, a külföldi nem fog felfigyelni a hazai termésre, amit kívülállóként és a távolból úgy értelmez, hogy eszmeileg is értéktelen.
Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
A művészettörténész arról is részletes tájékoztatást nyújtott hallgatóságának, hogy milyen elvek mentén működnek a galériák és az aukciósházak, miből tartják fenn magukat, és felvázolta, milyen szerepük lehet művészettörténészeik közreműködésével az egyes művészek karrierjének elindításában.
A Resident Art Budapest alapítóját, Schneller Jánost művészettörténet szakos egyetemistaként kezdte érdekelni a kortárs képzőművészet. Diákként az 1960-as évek művészetpolitikáját és ennek intézményrendszerét kutatta, a szakdolgozatát is ebben a témakörben írta. A későbbiekben a Pintér Aukciósháznak, egy budapesti kortárs galériának és egy magángyűjtőnek is dolgozott. A műkereskedelemmel csaknem tíz éve került kapcsolatba, ennek keretében is főként a kortárs alkotókkal foglalkozott és foglalkozik. Saját galériájának igazgatása mellett olyan sétákat szervez a fővárosban, amelyek a képzőművészetet veszik célba: azokat a nonprofit galériákat és műtermeket, amelyek bérházak padlásterében, funkciójukat vesztett ipari épületekben és a Falk Miksa utcában működnek.
