Gyulai Hírlap - Tizenöt éves lett a Gyulai Évszázadok Alapítvány

Csapó Márton egyik festménye, a Kapushíd indította el azt a kutatást, amely a Gyulai művésztelepesek című album megjelentetéséhez vezetett, hangzott el a könyvbemutatón Dézsi János könyvtárigazgató kérdésére. A kép alapján Durkó Károly keresni kezdte a 20. század eleji gyulai képzőművészeti életre vonatkozó írott forrásokat, de csupán egyetlen tanulmányt talált a Tanácsi Értesítőben.

Tovább nehezítette a múlt történeteinek pontos feltérképezését, hogy fotóanyag sem került elő azokról a kiállításokról, amelyeket a jelenlegi téka nagytermében, az egykori városházán rendeztek meg annak idején, évente egyszer. Ám amikor a Gyulai fényképek című kötethez válogattak anyagot, az összes olyan adatot összeírták, például a Békés újságból, amely előbbre vihette a munkájukat.

Mára 121 olyan tablót sikerült fellelniük, amelyek a gyulai telepesekhez köthetők. Ezek legtöbbje az önkormányzat tulajdonában van, és az egyes irodák falain látható, kisebb részüket az Erkel Ferenc Múzeum őrzi, és vannak olyan alkotások is köztük, amelyek a KöröspArt Galéria, illetve magángyűjtők tulajdonát képezik. Ezekből válogatták össze a Kohán Képtárban november 29-én délután 5 órakor megnyíló időszaki kiállítás törzsét.

Az album szerkesztésében és megírásában Durkó Károly mellett részt vett még Szilágyi András, aki a gyulai telep művészettörténeti és művészetelméleti hátterével foglalkozott, Balla Tibor, aki üzleti vállalkozásai során került nagyon sok hasznos információ birtokába, és Durkóné Illés Bernadett, akinek a pályázatírásban és a könyv művészi lektorálásában volt szerepe.

Hozzászólásában Szilágyi András azt emelte ki, hogy az első gyulai művésztelepről sokan beszélnek, de kevesen tudnak róla bármit is, ezért a legfőbb céljuk az volt, hogy javítsanak ismertségén. Úgy vélte, a gyulai és a gyulaivá vált alkotók a nagybányai, a szolnoki és a kecskeméti telep tevékenységét tekintették mintának, mégis egy teljesen sajátos szemléletű műhelyt akartak létrehozni, kezdeményezésüket pedig a város vezetősége is felkarolta. Mivel festőiskolát is fenntartottak, a kötetbe a tanítványok munkáit is be szerették volna emelni, de sajnos csak egyet találtak, egy férfi portréját, ezt is az utolsó percben. Szilágyi András úgy vélte, a művészettörténészek elhanyagolták, méltatlanul mellőzték a két világháború közti gyulai művésztelep létét és szerepét, jóllehet akadémiai felkészültséggel és látásmóddal rendelkező alkotók társaságáról van szó.

Összegzésében Durkó Károly alapítványi elnök aláhúzta: a lehetőségekből a maximumot hozták ki, használható kiindulópontot adtak a jövő kutatói számára, és anélkül, hogy hiányérzete lenne, bízik abban, hogy előkerülnek majd még olyan forrásanyagok, felvételek, dokumentumok, amelyek kiegészítik ismereteinket.

Az idei Firtosi József Dezső-díj kitüntetettjének laudációját Durkóné Illés Bernadett, az alapítvány kuratóriumi tagja tolmácsolta az egybegyűlteknek. Méltatásában így fogalmazott: személyesen is nagyra becsüli Domokos Imre emberségét és a munkához való alázatát, amelyet példaértékűnek vél. A földrajz-rajz szakos pedagógus negyed századot töltött el az 1-es számú általános iskola élén, amelynek során emblematikus alakja lett az intézménynek és a városnak.

Durkóné Illés Bernadett köszöntőjében rávilágított: Domokos Imre a gyulai képzőművészeti életnek is megkerülhetetlen mentora, a szívből jövő, emberséges és tartós tudást közvetítő oktatás lelkes támogatója. Több száz értelmiségi, és még ennél is több szakember és művész köszönheti neki, hogy elindult szakmai életpályáján. Emellett ő maga is alkotó ember, jóllehet nem tartja magát művésznek.

Az ünnepség végén a díjazottnak átnyújtották a Szegedi Tudományegyetem által kibocsátott Vasoklevelet, amellyel azokat tüntetik ki, akik 65 éve szerezték meg diplomájukat. Domokos Imre meghatódottan köszönte meg az elismerést, és aláhúzta: sosem azért dolgozott, hogy kitüntessék. Úgy érzi, a Firtosi József Dezső-díjjal talán egy picit túl is értékelték munkásságát.