Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megfilmesítette a bűnt, hogy szembesítsen azzal az elhallgatott világgal, amelyben élünk

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. KULTÚRA • 2018. február 22. 15:45
Megfilmesítette a bűnt, hogy szembesítsen azzal az elhallgatott világgal, amelyben élünk
A hentes, a kurva és a félszemű című alkotásról Szász János rendező beszélt a várszínházban

Értelmileg kötődik Gyula városához Szász János filmrendező, akivel legutóbb február 21-én találkozhatott a Gyulai Várszínház publikuma. A Kortárs Művészeti Mesterkurzusok sorozat meghívottja, az ismert rendező A hentes, a kurva és a félszemű című fekete film kulisszatitkairól is beszélt a délutáni vetítés után.

szász jános és elek tibor a kamarateremben

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Tematikailag egészen távolról indult a Kortárs Művészeti Mesterkurzusok beszélgetése, hisz Elek Tibor színigazgató házigazdaként és moderátorként elsősorban arra volt kíváncsi, mikortól beszélhetünk filmművészetről, mikorra tehető a műfaj születése, és mire való a film. Szász János erre azt mondta, sajnos ezekre a kérdésekre nem tud válaszolni, majd röviden mégis felvázolta a mozgókép kezdeteinek történetét és legfontosabb mérföldköveit. Szólt Georges Méliès Utazás a Holdba című alkotásáról, amelynek kapcsán azt javasolta a jelenlévőknek, nézzék meg a világhálón, ha még nem látták, és ha tudni szeretnének valamit az indulásról, hisz ez az egyik olyan produkció, amely művészi magaslatokba emeli a filmet.

Ettől eltekintve Szász János úgy véli, a mozi vásári mulatságként indult, és azóta is a szórakoztató iparág része. Számára nem művészet, sőt, amikor meghallja ezt a szót, megbolondul. A filmmel összefüggésben ugyanis fellengzősnek és nagyképűnek találja. Amennyiben fogalmi meghatározást várnak el tőle, inkább azt emelné ki, hogy a film egy végtelen játék a fényekkel és a nézőpontokkal, a térlátás próbája, kommunikáció és történetmesélés egy olyan korszakban, amelynek idővonalán semmit sem bíznak a véletlenre. Kilencvenöt százalékban őrmester, egy százalékban pedig fura poéta.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Szász János több szállal kötődik Gyulához. Amellett, hogy élete legemlékezetesebb előadásai az egykori helyi lovarda falai között valósultak meg, az anyósát is gyakran meglátogatta a Paradicsom negyedben, de édesapja, Szász Péter itteni rendezései, Sík Sándor és Harag György darabjai is elevenen élnek még az emlékei között. Ezért neki elsősorban érzelmi ügy lejönnie Gyulára, a szakmai kötelesség csak másodlagos, de fontos. Elek Tibor erre rájött, és ügyesen ki is használja, jegyezte meg tréfásan.

A gyulai színidirektor felvetésére Szász János kifejtette azt is, hogy munkásságát alapvetően két nagy iskola, az olasz és az orosz határozta meg. Mindenekelőtt Frederico Fellini, aki csodálatosan mesélt az emberről, úgy általában pedig az a három évtizednyi olasz aranykor, amely 1960-tól az érzelmesség és melegség jegyében adott formát a rendezők elképzeléseinek. Az akkori gondolatokat ma már a legtöbben szégyellik kifejezni saját életművükben, és ez fájdalmas. Az oroszok közül Tarkovszkij és Nyikita Mihalkov volt a legnagyobb hatással rá.

Vannak persze magyar példaképei is. A rendkívül szerény és kedves, ám mára elfeledett Gaál István, a Sodrásban alkotója, egykori mestere és oktatója, Makk Károly, és nem utolsó sorban Fehér György, akitől azt tanulta, hogy sosem szabad szakmai kompromisszumot kötni. Hatalmas emberek voltak mindnyájan, hiányuk pótolhatatlan.

A közönséggel folytatott intenzív párbeszéddé alakult előadáson Szász János arról is kifejtette véleményét, mit gondol a színházi munka és a filmkészítés közti különbségről. Elhangzott, az általuk biztosított élményt tekintve egyformák, abban viszont eltérnek, hogy míg a színház egynézetű, hisz minden egyes néző csakis a maga stabil, helyhez kötött pontjáról látja és veszi az adást, addig a film millió nézetű, hisz millió kameraállásból, millió helyszínről közvetíti a cselekményt. A befogadása is hasonló. Abban sem egyezik a kettő, hogy a színházban a színész építi a szerepet, a filmben a rendező. Erről azonban vita alakult ki, mert akadt a teremben, aki ezt másképpen élte, éli meg a munkás hétköznapokban.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A legtöbb hozzászólást és hallgatói bekapcsolódást a beszélgetést megelőzően levetített A hentes, a kurva és a félszemű című film noir (fekete film) váltotta ki. Mivel a tizennyolcas karikával forgalmazott produkcióban kegyetlenül trancsíroznak, valaki megjegyezte, lehetett volna költőibb kifejezési módot választani. A rendező azonban ezzel nem értett egyet, noha megköszönte a megjegyzést. Kifejtette, attól még, hogy nem szeretjük megnézni a bűnt, sajnos körülvesz bennünket, jelen van a mindennapjainkban. Legújabb filmje pedig pont erről szól, majd összehasonlításként felhozta a Csáth Géza Anyagyilkosság című novellája alapján készült Witman fiúkat, amelytől az édesanyja, akit nagyon szeret, rosszul lett. Az 1997. évi rendezéséhez képest, folytatta Szász János, A hentes, a kurva és a félszemű egy briliáns dolog, és egyáltalán nem azt jelenti, hogy ő egy gyilkos lenne csak azért, mert megfilmesítette kegyetlenkedéseinket. Szász János ezt követően mindenkit megnyugtatott azzal, hogy bár érdekli a bűn, a jót jobban szereti.

A találkozón néhány kulisszatitokra is fény derült. Az érdeklődők megtudhatták, hogy a forgatáson egyetlen marhát sem öltek meg, csupán a zseniális vágásnak köszönhető, hogy a filmes csalás valósnak tűnik a műben, és az is tisztázódott, hogy a hentest játszó Hegedűs D. Géza 30 kilót volt hajlandó felszedni, csakhogy hitelesebb legyen az alakítása.

A vetkőzős jelenetekhez fűzött bátortalan kérdésekre a rendező kifejtette, Magyarországon még mindig nagyon kevés színésznő vállalkozik arra, hogy meztelenkedjen a nyilvánosság előtt. Gryllus Dorkára persze nem csak azért esett a választásuk, mert benne nincsenek ilyen gátlások. Az igaz, vallotta be, hogy Lédererné, akivel még a jelenlévők közül is volt, aki találkozott az 1960-as évek Budapestjén, a valóságban nem tartozott a szép nők közé, sőt, csúnya volt, és bolond, ám nem a hasonmását keresték. Ugyanabból a megfontolásból döntöttek mellette, ami miatt a film végül nem a kevésbé kapatós Sóhajok hídján munkacímmel került a mozikba.

Szász János legközelebb a nyári színházi szezonban jön el Gyulára, örömmel, és dolgozni.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)