Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kézműves Sörfesztivált rendeznek Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2017. november 24. 13:45
Kézműves Sörfesztivált rendeznek Gyulán
A júniusi rendezvényen a street food és a sörkülönlegességek kerülnek a középpontba

 

 

Új fesztivállal gazdagodik Gyula város nyári programkínálata: 2018. június 7. és 10. között, első alkalommal rendezik meg a Kézműves Sörfesztivált fürdővárosban. 

Varga-Bora Tímea, a program kommunikációs vezetője lapuknak elmondta: a városvezetéssel korábban elkezdett közös munkát kívánják folytatni az új rendezvénnyel.

– 2016-ban a fesztivált szervező Bora Ital-nagykereskedelmi Kft. és a város szoros együttműködésben kezdte meg a munkát az újjáformálódó Gyulai Pálinkafesztivál esetében, ezt a Kézműves Sörfesztivál kapcsán szeretnénk hasonlóan sikeresen folytatni – emelte ki.

– Célunk, hogy színvonalas programokkal, hazai és határon túli kézműves sörfőzdékkel, Gyula turisztikai hírnevéhez méltó módon rendezhessük meg a fesztivált – tette hozzá, majd kiemelte: a négy nap alatt Gyulán a sörkülönlegességek és a street food lesz a figyelem középpontjában.

– Kevesen tudják, de Gyulán – a pálinka mellett – majd három évszázados hagyománya van a sör készítésének is – árulta el Varga-Bora Tímea.

A fesztiválhoz kapcsolódóan meghirdetnek egy nemzetközi sörverseny is a kereskedelmi kisüzemi sörfőzdék és a házi sörfőzők részére. A megmérettetés célja a kisüzemi, kézműves és az otthoni sörfőzés népszerűsítése. A verseny eredményhirdetésére a fesztivál keretében, több ezer látogató előtt kerül majd sor. 

A szervezők a szórakoztató programok mellett egy országos konferenciát is rendeznek, amivel a szakmát és a  fogyasztókat kívánják megszólítani.

A szakmai programok mellett élő koncertek, kisebb kulturális programok is lesznek, ám a fő irányvonal ezúttal a kézműves sörök és a street food összekapcsolása lesz. Utóbbiakat nemcsak megvásárolni lehet majd, hanem ételkészítési bemutatók keretében el is lehet lesni egy-egy sörös ételreceptet, fortélyt az ételeket elkészítő sztárszakácsoktól.

A fesztivál belépődíjas lesz, ám a vasárnapi programok várhatóan ingyenesek lesznek minden látogató számára. Hamarosan elindul a rendezvény hivatalos weboldala is, addig a fesztivál Facebook-oldalán lehet a friss híreket elérni az eseményről.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)