Ficzere Péter mesélt az életéről a GYIK-ben
Fotó: Gyulai Ifjúsági Központ
Aki Ficzere Pétert még nem ismeri, mielőbb pótolja be elmaradását. Ha szomorú, azért keresse meg, ha nem, akkor meg azért.
A fiatalember 19 éves. Tizenkét éve volt egy balesete, egy sírkő borult rá az egyik temetőben, aminek következtében lebénult. Akkor 7 éves volt. Ez azt jelenti, hogy kerekesszékben már több éve él, mint amennyit élt előtte.
Jelenleg nem sok szabadideje van, minden erejével az érettségire készül. Imád rajzolni, fotózni, de a tanulás miatt most minden egyebet hanyagol. Egyetemre készül, gyógypedagógus szeretne lenni.
Az iskolaépület legyen akadálymentes
Iskolaválasztáskor az elsődleges szempont számára mindig az volt, hogy az épület legyen akadálymentes. Amennyiben a továbbtanulás jön szóba, most is ez a legfontosabb.
Amikor nyolcadikban el kellett döntenie, merre tovább, alapvető feltétel volt, hogy az épület, ahová járni fog, legyen kényelmes, és közlekedni is tudjon benne. Az Erkel Ferenc gimnázium ilyen tekintetben remeknek bizonyult.
Az egyetemi éveket illetően újból olyan irányba indulna el, amely vállalható és teljesíthető általa is. Egyébként nagyon határozott: diplomásként gyermekekkel szeretne foglalkozni, ezért a pedagógiai pályaválasztási lehetőségeket figyeli. És mivel a fővárosi felsőoktatási intézmények a legnyitottabbak a mozgáskorlátozottak felé, az első helyen pillanatnyilag Budapest áll, a budapesti gyógypeda.
Fotó: Gyulai Hírlap – Gyulai Ifjúsági Központ
Tudják a nevét, és mindig megölelik
Van egy intézmény Békéscsabán, ahol már évek óta segédkezik, mesélte Péter. Gyógytornára járt oda, amikor összetalálkozott az ott élő fogyatékosokkal. Mivel hatalmas szeretetet kapott tőlük, megfogalmazódott benne, hogy többet kellene velük lennie. Hogy miért? Mert számukra például nem akadály odamenni valakihez, és megölelni. Őszinték és ragaszkodók.
Miután megszűnt a gyógytorna, sokáig nem találkozott velük. Egy idő után azonban rettenetesen fájni kezdett a hiányuk, ezért elkezdte keresni a mielőbbi lehetőségét annak, hogy újból kapcsolatba kerüljön velük. Úgy érezte, ha csupán a szennyest kellene levinnie a mosodába a szobákból, már az is nagyon jó lenne, mert ott lehetne közöttük.
Egy ott dolgozó közvetítésével végül sikerült elérnie, hogy rendszeresen bejárjon a gyermekekhez. Mivel sokan közülük nemcsak, hogy fogyatékosok, hanem mozgássérültek is, nem volt számukra furcsa, hogy egy kerekesszékessel találkoznak naponta. A nevét is gyorsan megtanulták, ellentétben másokkal. Ez is rendkívül sokat jelentett számára.
Hogy a szociális érzékenységének van-e köze ahhoz, hogy ő is mozgássérült? Nem tudja, nem gondolkodott még ezen, de előfordulhat, hogy igen.
Tégy jót, segíts neki!
Nem csupán barátokat, Péter ruhákat is gyűjt. A csabai intézmények saját költségvetéséből ugyanis arra nem futja, hogy lakóit, neveltjeit ruhákkal is ellássa. Ez váltotta ki, hogy miközben egyszer a szekrényében pakolgatott, felmerült benne, mekkora jót tenne, ha az alig használt ruháit odaadná nekik. Mert fogyatékosok ugyan, de öltözködni, divatosak és csinosak lenni ugyanúgy szeretnek, mint más. Aztán közzétette a Gyulai csevegőben, hogy aki nem akarja kitenni a kuka mellé, és elégetni sem akarja a már nem használt cuccait, írjon neki, keresse meg. Arra is kitért, miért. Felhívására rengetegen jelentkeztek, szobájában zsákokban tornyosult a jó állapotú holmi.
Péter elmondta, a csabai intézményben most már azokat a ruhákat sem dobják ki, amelyeket nem használnak. Ezekből műhelyükben szőnyeget készítenek, amit eladnak.
A gyűjtés még él, menet közben is be lehet kapcsolódni.
Fotó: Gyulai Hírlap – Gyulai Ifjúsági Központ
Kerekesszékben az Erkelesek
Támadt egyszer egy ötlete, és bevitt az iskolába egy kerekesszéket, hogy a kollégái kipróbálhassák.
A történet azzal kezdődött, hogy meglátott egy cetlit az iskolában, a büfé előtt, amin azt írta, hogy az iskolaújság szerkesztőségébe szerzőket keresnek. Jelentkezett, de alkalmasságát felmérendő beugró cikket kértek tőle. Erre pattant ki a fejéből, hogy megírja a Kerekesszékben az iskolában című anyagát. Nem volt azonban biztos abban, hogy érdekli-e ez a diákokat. De mi lenne, ha beültetné őket a székbe?, pörgette tovább a fonalat. Nemsokára a megoldás is fogalmazódott, hisz egy nagyon kedves sorstársa megajándékozta egy kerekessel, amit ő bevitt a suliba.
A lehetőségre nagyon sokan jelentkeztek, még a tanárok közül is többen. A feladat az volt, hogy végigtoljanak egy teljes napot a székben, az Erkelben.
A riport ezt követően született meg, úgy, hogy több vélemény, tapasztalat összeadódott passzusaiban. Akadt például olyan vállalkozó kedvű tanuló, akinek ekkor, a székben ülve tűnt fel, hogy egyesek még a táskájukat is kiveszik két pad közül, csakhogy a kerekesszék át tudjon haladni. A számos pozitív mellett persze negatív élmények is összegyűltek.
A következtetés az lett, hogy aki végigülte a 8 órát felállás nélkül, úgy nyilatkozott, a továbbiakban jobban oda fog figyelni a mozgásukban korlátozottakra.
Péter azt szeretné, ha projektje kibővülne, elindulna más irányokba is, azzal a céllal, hogy egyre többen átérezzék ezt az életformát, elgondolkozzanak rajta.
Minden napra ugyanaz a kép
Jó ideje már, hogy Péter naponta készít az Erkel gimi ugyanazon ablakából, ugyanazon szögből egy képet Gyuláról. Valamikor majd egymás mellé teszi a fotókat.
Fotó: Gyulai Hírlap – Gyulai Ifjúsági Központ
Akadálymentesítés
Péter közösségi embernek tartja magát. Könnyen megtalálja a hangot mindenkivel, haragban nincsen senkivel. Általában mindig ő az, aki nyit a többiek felé, ő az, aki feloldja a vele szemben tanúsított gátlásokat. Középpontban ugyan nem szeret lenni, de ha van rá mód, nem marad ki semmiből. Viszont, vallotta be őszintén, ha nincs kedve valahová elmenni, valamilyen eseményen, rendezvényen részt venni, kifogásként el szokta mondani, hogy számára bajos lejutni az udvarra az emeletről, felszállni a buszra… És a többi.
A helyváltoztatás számára azonban tényleg problémás. Gyuláról Békéscsabára rettenetesen nehéz eljutnia kerekesszékben, minden egyes út rengeteg szervezést igényel. Persze ennek is megvan a jó oldala, hisz az elmúlt évek alatt sikeresen ránevelte arra, hogyan ossza be ésszerűen a tanulnivalóját és az idejét.
A „kiszállás” bonyolultságát amúgy érzékelhetően jelzi, hogy bár az Erkel gimi teljesen akadálymentesített, az iskoláig elgurulni nem könnyű, hangzott el a beszélgetésen.
Hallgatói kérdésre válaszolva Péter kifejtette, mivel gyermekként esett át a váltáson, nem csinált belőle különösebb gondot. Miközben a kórházban ápolták, nem azt elemezgette, mi történt vele, ennél jobban foglalkoztatta, hogy mi lesz ebédre. Felnőttként néha már másként látja a helyzetet, alapvetően elfogadta azt az állapotot, amit a sors rámért. Azzal van, hogy azt kell szeretni, ami adott, különben belezavarodunk.
A szerelem ráér
Volt már szerelmes, nem tagadja, de egyelőre nem szeretne belegabalyodni senkibe. Úgy érzi, nem érkezett még el az ideje. Afelől viszont meg van győződve, hogy a csalódásokat ki fogja tudni védeni, mert mellette csakis az fog kitartani, csakis az fogja keresni a társaságát, aki valóban szereti. Aki a jellemét szereti, nem a jelmezét.
