Telt házas előadáson mutatták be Scherer Péter rendezését
Forrás: Thealterphoto 2017
A Testvérest főszereplője halott. Nincs is megtestesítője, nem kíván önálló arcú, hangú, formájú színészt, mert nincs is rá szükség: ő már csak a gondolatokban létezik. Legfőképpen az öccse, Zsolt (Katona László) fejében, így nyilvánvaló, hogy ő alakítja, ha muszáj.
És muszáj, mert Gábor a túlvilágról, a boncteremből mozgatja a fonalat, amíg át nem lép onnan közénk. A két szférát, az élőkét és a holtakét csupán egyetlen ajtó választja el egymástól, egy nyílászáró, amin időnként a patológus (Scherer Péter) is kilép, hogy friss levegőt szívjon, és elmagyarázza, számára mennyire természetes, hogy naponta hullákat ápol, mos és öltöztet, és mekkora szeretettel. Mindeközben elosztogatja a meghámozott almát, amely az ő értelmezésében olyan, mint az élet: ha elfogyasztod a húsát, semmi mással nem maradsz, csak a héjával, a külsőséggel, amely önmagában élettelen. (Kimondottan furcsa, hogy a romlott belső nem kerül szóba).
A kórboncnok azt is elmondja, hogy az emberiség teljes története az almával kezdődött. Akkor és ott, a Paradicsomban a tiltott gyümölcs jelentette a túlélést, de ugyanott a múlandósággal, az örökélet elvesztésével is megajándékozott. Az ember pedig mit tett? El kezdett félni attól, amire azóta sincs rálátása. A haláltól. És felismerte, hogy a vészkijárat és a patológiai osztály között nincs lényeges különbség, mindkettő ugyanoda vezet. Az ismeretlenbe. Csak idő kérdése, hogy részesévé váljunk. Ilyen alapon akár vészkijárat is lehet, megszabadíthat a kilátástalan élethelyzetektől.
Morbid, már-már gyomorforgató társításaival az előadás arra világít rá, hogy a megbélyegzett rokon élettelen testénél, halála napján a hozzátartozók pánikba esnek, érezni kezdik valaminek a hiányát, leginkább önnön tehetetlenségük és esendőségük súlyát, zavarukban pedig szégyenletes és vicces életeseményeket idéznek fel. A gyászt felváltja bennük az emberi ostobaság, amely elnyomja a tiszteletteljes emlékezés csendjét.
A kövér patkány üldözése, a tangát viselő padlizsán alakú haver esete és az amszterdami kupinegyedben tett ifjúkori látogatás részletes leírása után végre kiderül az is, hogy a családban Gábor volt a nem kívánt gyermek, aki bármit is tett, sosem érdemelte ki a Zsoltnak juttatott figyelmet. Zsolt könyveket olvasott, egyetemet végzett és rockzenész lett, az anyuka szemefénye, Gábor viszont az alkoholba menekült. A szeretetnélküliséget kiváltotta az öngyilkossággal. A számba se vett Gábor részére egy idő után már csak az idős és beteg apa maradt, akit haláláig gondozott, de akinek kulcsra zárt kezeihez nem volt szabad hozzáérnie, nehogy bepiszkolja a szintén általa kivasaltatott fehér inget. A publikum hátán erre végigfut a hideg. Hisz nincs annál szörnyűbb, mint amikor mindez a mama szájából hangzik el.
Gábor végül egy szatyor büdös ruha marad, amely talán majd jó lesz az anyunak, érzékelteti Zsolt sorsfordító koncertje előtt. És lesz még belőle feladat, meg pénzkiadás. A hivatalos közeg elszánt, a fájdalom nem érdekli, csak az előírás és a haszon: ha nincs nálad a személyi, meg sem nézheted, be sem azonosíthatod, búcsút sem vehetsz a halottól, a mosdatásáért járó összeget ellenben igazoló papírok nélkül is leperkálhatod. Mert a hivatalos közeg szerint a halál is üzlet. A temetkezési vállalkozó haver, nem is kell érte messzire menni, az osztozkodás reményében a boncmester máris elébed hozza. Tudniillik ez az a hely, ahol mindenre van megoldás. Csak a halálra nincs.
A mai utca nyelvén előadott színmű sokat tett azért, hogy ne beszéljen el a nézők fölött. Amennyiben volt rá mód, az első sorokban ülők is hozzátehettek valamit közös sorsunk alakulgatásához, annak reményében, hogy mindnyájan ugyanoda fogunk jutni. Huszonegyedik századi polgárként azon sem lepődtünk meg, hogy a halottak napi hulla köré egy teljes vígjáték szerveződött. Ezért az élményért a pályaudvarra is kimentünk volna, amennyiben az előadást ott mutatják be.
A nagy kérdés tehát: megengedhetünk-e magunknak ennyire merész képzettársításokat, ennyire elszabadult-elvadult életet, meddig mehetünk el, hol a határ?
(A darabból állítólag a nő sem hiányzott. Nem sokkolt, hogy Zsolt felesége csakis butácska, duzzogó, utálkozó, szívtelen és tanácsokat osztogató asszony lehet. Mint az életben… A Testvérestben Simkó Katalin játszotta, nem is rosszul.)
