Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - „Ahol az ízek a régiek”, ott szív és lélek is van

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Gurzó K. Enikő • MAGAZIN • 2017. szeptember 28. 10:30
„Ahol az ízek a régiek”, ott szív és lélek is van
Belelapoztunk a Százéves vendégkönyvébe

Sorozatunk címét a Százéves (Reinhardt) cukrászda vendégkönyvéből kölcsönöztük (majd alkalmazkodva mai bejegyzésünk tárgyához, kiegészítettük egy félmondattal). Az arany betűs, kemény fedeles zöld kötet a fizetővendégek 1954 és 1968 közötti bejegyzéseinek gyűjteménye, s a régiek közül sajnos az egyetlen, amely a Békés Megyei Levéltárban megőrződött az utókornak.

a cukrászda, ahol néha rímekbe szedve hálálták meg a vendéglátást

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Sokan sokfélét jegyeztek be a cukrászda vendégkönyvébe, és nem csupán magyarul. Aki külföldről érkezett, igyekezett a saját nyelvén köszönetet mondani vagy véleményt nyilvánítani. Akadt persze olyan vendég is, aki azzal hálálta meg a szíves vendéglátást, hogy rímekbe szedve fejezte ki gondolatait, amint erről sorozatunk korábbi részeiben írtunk.

Mára is igyekeztünk előhívni a múltból egy kis érdekességet. Ezúttal egy nagyon ismert hegyvidéki német népdal első két sorára esett a választásunk, amely a szívről, az életről és az istenhitről fejez ki alapigazságokat, főként, ha dallam is társul hozzá. Egyfajta himnusznak is nevezhetnénk, ezért ha ide kattintanak, meg is hallgathatják.

Hogy ki jegyezte be, nem tudjuk, hogy mikor, azt sem, csak annyit, hogy Elsának hívták, és feltételezhetően német nyelvterületről érkezett Gyulára.

A lírai és zenei pillanatokhoz jó szórakozást kívánunk!

Es grüne die Tanne, es wachse das Erz,

Gott schenke uns allen ein fröhliches Herz.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)