Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - „Ahol az ízek a régiek”, ott a tehetségek is kibontakozhatnak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • MAGAZIN • 2017. augusztus 31. 17:00
„Ahol az ízek a régiek”, ott a tehetségek is kibontakozhatnak
Belelapoztunk a Százéves vendégkönyvébe

Sorozatunk címét a Százéves (Reinhardt) cukrászda vendégkönyvéből kölcsönöztük (de alkalmazkodva mai bejegyzésünk tárgyához, kiegészítettük egy félmondattal). Az arany betűs, kemény fedeles zöld kötet a fizetővendégek 1954 és 1968 közötti bejegyzéseinek gyűjteménye, s a régiek közül sajnos az egyetlen, amely a Békés Megyei Levéltárban megőrződött az utókornak.

____Eredeti-4-Szazeves.jpg

A Százéves cukrászdában a tehetségek is kibontakozhattak

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Bevezető írásunkban említettük, hogy a patinás cukrászdába nem csupán sütizni és kávézni tértek be a vendégek, hanem alkotni is. Volt, aki dalolt, volt, aki komponált, akadt, aki kritizált, és előfordult, hogy a vendég versírásra adta a fejét, nem is egyszer. A cukrászdának így kerekedett ki a története.

Elsőként a Budapestről érkezett Nagy György költeményét tesszük közé. Tervünk az, hogy a továbbiakban a többi tehetséges fűzfapoéta „százéves” szerzeményét is megismertessük olvasóinkkal.

Nagy György azért nyerte meg az elsőbbséget, mert egy nagyon kedves, fülbemászó verset hagyott az utókorra 1956. június 3-án a cukrászdában. Az úrról azt is kiderítettük (a vendégkönyv bejegyzéséből), hogy a Magyar Honvédség Központi Zenekarának volt az egyik eminens munkatársa.

 

A kedves kis cukrászdának!

 

Alkony, ha szállsz a cukrászdára,

Zenélve zümmögd, hogy nem pára,

Az a kedves halk vonzalom,

Ami dalol most tollamon.

Mondd, hogy bennem édes öröm,

Versembe, ha beleszövöm

Gyulának sok-sok kellemére,

Cukrászdáját és érdemét,

Dalold el lágyan, mert nekem

Holnap máshol szól énekem.

Dalolj, alkony, bíbor pára,

Köszönts a „Jánosi párra”. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)