Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A víz szeretete

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2017. március 18. 08:00
A víz szeretete
Úszástörténeti kiállítás nyílt a gyulai Tájvízházban

Gyulai vonatkozású sporttörténeti ritkaságok is megtekinthetők a gyulai Tájvízház legújabb időszaki kiállításán, amely március 17-től április 30-ig tekinthető meg a Városház u. 25. szám alatt.

____Eredeti-tajviz-2017-marc__8_.JPG

A gyulai úszósport múltjával is foglalkozik a Tájvízház új kiállítása

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

A Hogyan tanultak meg úszni elődeink, úszásoktatás az őskortól napjainkig című tárlat anyagát a Duna Múzeum munkatársai állították össze az esztergomi Szent István Strandfürdő részére. Városunkba a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) kezdeményezésére és a Gyulai Várfürdő támogatásával jutott el. A gazdagon illusztrált tablókon a magyarországi fürdőkultúra fejlődésébe kap betekintést a látogató, a látványosan bemutatott időszak az őskortól a 20. század derekáig tart. Külön fejezetek foglalkoznak a nők részvételével és szerepével, illetve Gyula úszókultúrájának múltjával.

A helyi kapcsolódást nézve számos relikvia, régi fénykép, napló Reisz József felajánlásának köszönhetően kapott ezúttal nyilvánosságot. A Gyulai Várfürdő úszószakosztályának edzője Molnár Lajos Életem az úszás című könyvét is beépítette az eszmei értékű érmék, kupák és díjak közé, ennek okáról pedig külön is szólt.

 

____Eredeti-tajviz-2017-marc__4_.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Az egybegyűlteket Bak Sándor, a KÖVIZIG igazgatója üdvözölte. Elmondta, március 22-én, a víz világnapján közel másfélezer gyermeket várnak a Tájvízházba, ami kiváló alkalom lesz arra, hogy felhívják a figyelmet a legaggasztóbb „vizes” problémákra, s egyben megoldásokat is keressenek rájuk. Emellett több érdekességgel is megismerkedhetnek majd mindazok, akik ezen a napon betérnek a muzeális térbe. Az úszótörténetet is ezek közé sorolta, hisz amellett, hogy végigkíséri az emberiség históriáját, rendkívül izgalmas is.

A gyulai vonatkozású kezdetekről Reisz József beszélt. Felidézte gyermekkorát, amikor az épületben még kádas fürdő működött, és sokan mosakodni jártak ide. A sportszerű úszás a lovarda átépítéséhez köthető, az 1965-ös esztendőhöz, amikor megnyílt a fedett uszoda. Egy évvel később Molnár Lajos ötlete alapján már a világ egyik legjobb edzője, Széchy Tamás működtetett úszóiskolát Gyulán. Herczeg Gábor vezetésével később a műugró szakosztály is beindult, sőt, odáig fejlődött, hogy országos díjakat szerzett, és a vidék legeredményesebbje lett. De alakult búvárklub is, ennek Kárnyáczki Imre tartotta kézben az ügyeit.

 

____Eredeti-tajviz-2017-marc__2_.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Reisz József a legsikeresebb gyulai úszók közül azt a hármat emelte ki, akikről a kiállításon is olvashatunk: Nagy Sándort, akinek sikerült pontgyűjtő olimpiai helyezést is elérnie, Kovács Kornéliát, akinek tehetséges már gyermekkorában megmutatkozott, és Petróczki Zsombor búvárúszót, aki országos csúcsokat állított fel. Az edző hangsúlyozta, éltek és élnek még Gyulán olyan személyek, akiket feltétlenül ki kellene emelni, amikor a helyi vizes sport szóba jön. Az idő rövidsége miatt azonban csak Molnár Lajos, avagy Lajos bácsi érdemeit méltatta hosszabban. Ő volt az, aki a felnőttoktatást is bevezette, egyedüliként az országban. Olyan élményhez juttatta ezáltal az idősebb generációkat, amit addig nem ismertek: az úszás szeretetét ajándékozta nekik.

Az eseményen Lehoczky János A vizek fohásza című verse Lovas-Tóth Kata előadásában hangzott el. A megnyitóbeszédek végén a jelenlegi kiállító átvette a Tájvízház jelképes kulcsát az előzőtől, az intézmény hagyományainak megfeleően. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)