Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Körösök tükrében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2025. március 19. 14:35
Körösök tükrében
A víz világnapja alkalmából nyílt kiállítás a Tájvízházban

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A Körös-vidék áll a középpontjában a József Dezső Alkotótábor Egyesület legújabb, Körösök tükrében című tárlatának, melyet március 18-án nyitottak meg a gyulai Tájvízházban, a víz világnapjához kapcsolódóan.

Kukár István képzőművész megnyitóbeszédében azt a kérdést járta körül, miért készítünk képeket, mi lehetett az első mozzanat a kultúra történetében, amikor úgy gondolta az ember, hogy jelet hagy.  

Az ősember vélhetően azért rajzolt bölényeket a barlang falára – egy olyan, nehezen megközelíthető helyre, ahol senki sem látta –, hogy megdöfködje azokat, mert úgy gondolta, hogy amit egyszer már legyőzött odabent, azt kint is legyőzheti – fejtette ki.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A képek sokat jelentenek számunkra, felruházzuk őket tulajdonságokkal; amit lerajzolunk, az már a miénk, azt ismerjük, nem félünk tőle annyira – magyarázta.

„Valóságképzés, csodaképzés, a világtól való félelmeinktől való megszabadulás történik, amikor létrehozunk egy-egy képet” – fogalmazott.

A Tájvízházban kiállított munkák – amelyekre jó ránézni – a teremtés csodájáról: a természetről szólnak, amit a kiállítók azért örökítettek meg, hogy ott legyen velük – hangzott el a beszédben.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Kukár István azt is megjegyezte, hogy a bemutatott alkotások közül többen is benne van a valós és a víz által tükrözött világ sokszínűségre.

Lúczi Gergely, a kiállítóhelyet működtető Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) igazgatója köszöntőjében emlékeztetett, a március 22-i víz világnapja alkalmából évről évre más-más nézőpontból hívják fel a figyelmet a víz fontosságára programjaikkal.

Idén a gleccservédelem a fő téma, hiszen a minden korábbinál gyorsabban olvadó gleccserek egyre kiszámíthatatlanabb teszik a víz körforgását, ami emberek milliárdjainak életét befolyásolja – mutatott rá.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Hozzátette, a világnaphoz minden évben tematikus tárlat is kapcsolódik. Az idei az igazgatóság Bodoki Károly Vízügyi Múzeum Baráti Körének ötlete nyomán jött létre, felkérésükre a József Dezső Alkotótábor Egyesület tavaly október óta készült a kiállításra.

Az igazgató azt is elmondta, a 2008 óta működő alkotókörnek három nyugdíjba vonult vízügyi dolgozó is tagja.

Az alkotások április 30-ig, hétfőtől péntekig 9 és 16 óra között láthatók a Tájvízházban, belépőjeggyel. Március 20-án, a Kövizig vízvilágnapi rendezvényén a belépés ingyenes.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)