Képünkön (balról jobbra) Fodor györgy, becsy andrás, kiss lászló és kiss ottó, a háttérben simonyi imre
Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs
Az eseményen egyedül a borkóstolóban felszolgált nedűk vendégeskedtek városunkban. A száraz fehér pannonhalmi tricollis kortyolgatása közben Simonyi Imre és Krasznahorkai László hangja köszöntötte a jelenlévőket. Az est műsorvezetőjétől, Fodor Györgytől megtudtuk: a találkozót egy közös kovásznai buszutazáson álmodták meg a szervezők. Hagyományteremtő célzattal, ugyanakkor egy régi szokás felélesztéseként, hiszen a Ladics-ház korábban számos alkalommal adott otthont irodalmi esteknek. Ezúttal a Bárka-díjas Becsy András, a József Attila-díjas Kiss Ottó és a szintén Bárka-díjas Kiss László műveiből hallhattunk részleteket a Gyuláról el- és visszaszármazott színművész, Beszterczey Attila közreműködésében.
Beszterczey Attila
A bevezető után Sándor László fotóit csodálhatták meg az udvaron ücsörgők. A helyi származású alkotó nem lehetett jelen, zenével aláfestett fotófüzére így is hatásos antréja volt a randevúnak. Képein Gyula legkülönbözőbb helyszínein jártunk: egyedi perspektívái és monokróm látásmódja a város borongós-szép arcát mutatta be. (Fotóit megtekinthetik a lunalaci.blogspot.hu oldalon.) Utána sem maradt a közönség vizuális élmény nélkül: a beszélgetés közben archív városi képek és Rusznyák Csaba fotográfiái peregtek. A Gyulai Hírlap fotóriportere a város életének olyan kimerevített szépségeit láttatta, amelyek mellett sokan elmennek a mindennapokban.
Fodor György a nagy elődökből indult ki. Kiss Ottó személyesen is ismerte Simonyi Imrét, akivel bár az irodalom apropóján találkoztak, jobbára a politikáról, a nőkről és a fociról esett szó közöttük. Becsy András nem ismerte a mestert, de emlékszik a „szellemre”, akit megbámultak az utcán a gyulaiak. Bár művei nagy hatással nem voltak rá, követendő példaként „az első PR-os költőnek” nevezte Simonyit, aki bebizonyította, hogy egy kis városból is lehet nagy dolgokat elérni. Kiss László ennek kapcsán korábbi, kevésbé sikeres alteregójáról, Németvárosi Attiláról mesélt, akit később térben és időben is „széjjelírt” műveiben. A blokk Kiss Ottó Márai a Volgában, majd Becsy András H. úr veszi a kalapját című művével zárult.
A központba állított – majd leültetett – írók gyulaisága alaposan különbözik. A saját bevallása szerint „jöttment” Kiss Ottó 35 éve él Gyulán, de szülővárosához, Battonyához erősebb a kötődése. Kicsit még mindig idegennek érzi magát Gyulán, a városhoz fűződő szeretete akkor csúcsosodik ki érezhetően, amikor valahonnan hazajön. Kiss László – akinek már Szegedből is Gyula hiányzott – úgy fogalmazott: „nem élem meg a gyulaiságomat, mert folyton megélem a gyulaiságomat. Én annyira benne vagyok ebben a közegben, hogy nem nagyon látom kívülről Gyulát. Ezért, amikor elutazom valahová, elviszem magammal a várost.” Becsy András Gyulán nőtt föl, jelenleg Szegeden lakik. Családjának rendszeresen és lelkesen mutatja be gyermekkori emlékeinek olyan helyszíneit, amelyek kedvesek számára. Bánja, hogy nem itt él. Költői képnek is beillően fogalmazott: „csak a gyulaiak nem tudják, hogy a Gyulai májas egy finom étel, egy különleges unikum”. A konyári rosé megkóstolása előtt az író Egyik című költeményét hallhattuk.
Kiss Adél
Aznap este tetőfokára hágott a „Kiss alkotók” egy négyzetméterre jutó aránya. Kiss Adélnak (is) Gyula a világ közepe. Ez szó – és kép – szerint is így van, hiszen a városunkban felnőtt, mostanság Budapesten élő alkotó jellegzetes grafikáiban számottevő szerepet kap a szimbolika, a tipizálás és a fő motívumok – aznap este természetesen javarészt Gyula – centrális megjelenítése. A képzőművész alkotásai önmagukért beszélnek, jelentésükben és hatásukban szintúgy. (Képeit jelenleg is láthatják a gyulavári kastélyban.)
Kiss László Hogyan lettem nagy író című, sajátosan önironikus prózája után tovább folytatódott Fodor György kitartó faggatózása és a literátorok beszélgetése. Aznap estére vihart jósoltak, úgyhogy jogosan következtek az irodalmárokhoz intézett villámkérdések, amelyekből megtudhattuk, hogy Kiss Lászlót az írásban kifejezetten inspirálja az irodalom tanítása, az ő esetében „kéz a kézben jár” a két hivatás. Becsy András pedig szívesen tanít szakiskolásokat, mert közben nem kell tanárnak lennie a nap minden órájában. Írótársaihoz hasonlóan Kiss Ottó is pedagógusnak indult. Tanítóképzőbe járt, de már a gyakorlótanítások alkalmával kiderült, az óravázlatok körmölése helyett inkább verset írt. A személyes kérdések folytán előtérbe került Kiss László némettudása is. A Németül beszélek című novellájának felolvasása teljes képet adott az alkotó ilyen irányú kompetenciájáról.
Az est leszálltával a borocskák is egyre sötétebbé váltak, így a száraz fehér, majd a rosé után egy testesebb szekszárdi kékfrankos vörösbor búcsúztatta a közönséget. A méltán elégedett publikum többrétű élménnyel és gyulaisággal feltöltekezve térhetett haza, átérezve az elszármazott gyulaiak ellentmondásosnak tűnő szállóigéjét: „Gyulaországba érkeztünk haza”.
