Gyulai Hírlap - Mi kell a boldogsághoz

Kiss László író napokban megjelent, Mi kell a boldogsághoz című novelláskötetének bemutatójával kezdődött a 95. Ünnepi Könyvhét gyulai programsorozata a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. A szerzővel Dávid Péter, a gyulai Arany János Művelődési Egyesület elnöke beszélgetett a Simonyi olvasóteremben.

Az írótól megtudtuk, a Tiszatáj Kiadó gondozásában megjelent könyvébe az elmúlt 15 évben keletkezett, mintegy háromkötetnyi novellatermésből került be 27 írás.

A könyvbemutató elején szóba került, provokációnak szánta-e a szerző a borítón látható Superman-ruhás, középső ujját felfelé mutató kerti törpét, egyáltalán a középső ujját mutatja-e fel a figura.

„Azt szerettem volna, ha a borító a kötet hangulatát tükrözi” – magyarázta az író. Azt is elmondta, az ötlet onnan jött, hogy a könyv egyik novellájának a végén egy csalódott lány felhúzza a jegygyűrűjét egy kerti törpe középső ujjára a neki csalódást okozó fiú kertjében.

Annus Gábor, aki a szerző Tiszatájnál megjelent, 2003-as első kötetének a borítóját is tervezte, Kiss László kérésére öt-hat törpeváltozatot is készített, mire megszületett a végleges verzió.  

„Sikerült neki úgy elmozdítani az ujjat, hogy úgy látszik, mintha egy harmadik ujj lenne a középső és a mutatóujj között. Ha valaki felháborodik rajta, azt le lehet csillapítani, hogy nincs oka dühöngeni, akinek meg nem elég vagány és provokatív, annak el lehet mondani, hogy ez egy bemutató törpe” – fogalmazott az író, aki arról is beszélt, hogy a Superman-jelmezt a Farsang című novella igazgató bácsija ihlette.

Dávid Péter szerint a kötet pozitívuma, hogy a novellák sokféle regiszterben szólnak, és lényegük a szürrealitás, a szókimondás és a humor.

A szerző azt mesélte, többször előfordult, hogy a kötet néhány írásának felolvasása közben maga is elröhögte magát. Kiss László szerint a humor nagyon sokféle, sokszor elég, ha két minőség összeszikrázik, és csiholódik valami, amitől nem biztos, hogy az ember a térdét csapkodja, de „megindul valami a véráramban”.

A szürrealistás fogalmára kitérve felelevenítette, már gyerekkorában előfordult vele, hogy olvasás közben egy másik, saját, öntörvényű világban találta magát, „ahová a hétköznapok semmilyen mocska vagy derűje nem tudott bejutni”. Ilyen „flashelést” kiválthat a filmnézés, egy beszélgetés vagy a vízparti ücsörgés is, a lényeg, hogy a befogadóban megteremtődik egy világ, amiben soha nem lesz egyedül. Az író ennek az élménynek keres régóta formát, a kötet néhány írása ezért szürreális – hangzott el.

A szókimondásra rátérve Kiss László az mondta, nem egy káromkodó ember, és a szövegeiben sem ő káromkodik, hanem az elbeszélői, a szereplői. Ha egy német rocksztár pálinkát iszik, az jut eszébe, hogy ez kurva erős, nem pedig az, hogy hej, egy kicsit megkarcolt a torkomat ez az ital – hozta fel példaként, leszögezve, hogy az író nem hazudhat.  

A beszélgetés ezután a novellák témájára terelődött. Dávid Péter megjegyezte, van olyan írás, amely arról szól, hogyan tereget a főhős, de a fő témák a peca, a párkapcsolat, Gyula, Szeged és maga az írás. Ezután arra volt kíváncsi, miért futnak mindig zátonyra a párkapcsolatok az író történeteiben.

„Egy működő, idilli párkapcsolatot megírni nem biztos, hogy irodalmi feladat” – válaszolta a szerző. „Hányan éljük az életünket úgy, hogy magabiztosak vagyunk, megyünk előre? A közösségi oldalakon meg lehet csinálni ezt, hazudni orrba-szájba, hogy mennyire jól megy a szekér, de a szekér, valljuk be, soha nem megy jól. Ha jól megy is, akkor lehet, hogy épp szorongunk, depressziósak vagyunk, tehát valami mindig kibillent az útról” – mutatott rá.

Mint mondta, a borítón látható törpe középső ujja is épp a boldogságág szó felé mutat, kötete a boldogságot a kukába hajítja, bemutat neki; szövegei arra kérdeznek rá, hogy mit baltázunk el, amikor nem működik egy párkapcsolat.

A beszélgetésen arról is szó volt, hogyan viszonyul Kiss László két identitása, a magyartanár és az író egymáshoz. Dávid Péter úgy vélte, a szerző szövegeiben sok az allúzió, mintha írás közben sem hagyná abba a tanárságot.

Az író szerint azok a szerzők is teljesen természetesen használnak fel idézeteket a szövegeikben, akik nem tanítanak, a kanonizált irodalom ugyanis mindenkit magába szív. Úgy vélte, ha kevéssé ismert szerzőktől, mondjuk, Szép Ernőtől származó idézetet építene be írásaiba, az olvasónak lenne némi deficite, a sztorit tudná ugyan követni, de nem lenne meg az a plusz élményforrása, ami egy ismert idézet esetében. Arról is beszélt, hogy a vendégszövegek számát érdemes redukálni, egyetlen idézettel sokkal inkább el tudjuk érni azt a hatást, amit akarunk, mint hússzal.

Beszélgetőpartnere kérdésére azt is elárulta, régebben sokszor előfordult nála is, hogy „magát írta a szöveg”, mostanában azonban „nagy küzdelem van”, keresgéli a szavakat, gyakran szemeznek a monitorral.  

„Ennek valószínűleg az az oka, hogy sokkal tisztább mondatokat akarok írni” – magyarázta, megemlítve készülő regényét. Mint kifejtette, a novelláknál egy szöveget akar írni, a regénynél pedig egy mondatot, amelynek „világítania kell az utána következő 30-40 oldalon végig”. Ezt nagyon ki kell találni, hogy világítson – fűzte hozzá.

Dávid Péter ennek kapcsán megjegyezte, az eddig megjelenő részletek alapján az író regényének más a nyelve, mint a novelláinak, letisztultabbnak látja azt.  

Az író-olvasó találkozón végezetül az is kiderült, hogy Kiss László pecás gyerekverseket is ír, ezek gyakorlatilag hiánypótlók az irodalmi piacon.