Esteledett, már majdnem otthon volt. Nem messze egy rendőrautó állt. Indexelt, befordult és megnyomta a távirányítót. A kapu lassan nyílni kezdett. Mögötte felbukkant a járőrkocsi, szinte a semmiből és bekapcsolt villogóval bevágódott mellé – mint a Cobra 11-ben. – Azt hitték, hogy ki akarom kerülni őket, de a kapunyitásból már látják, hogy hazajöttem – gondolta. Mire letekerte az ablakot, a rendőr már ott állt és azt kérdezte: - Rutinból vezetünk?
– Jó estét kívánok. Igen, több mint egymillió kilométer van mögöttem. De mi a problémájuk?
– Nem tudja, mit csinált? – emelte fel a hangját a rend őre.
– Nem csináltam semmit. Be vagyok kötve, nem mobiloztam. Mi a probléma?
– Nem indexelt – hangzott a válasz rövid töprenkedés után.
– De indexeltem – mondta határozottan.
– Láttuk, hogy nem indexelt.
- Ketten vannak és akár tanúskodhatnak is ellenem – futott át az agyán. Önvédelmi reflexei bekapcsoltak. Egy pontra mutatott.
– Az ott egy térfigyelő kamera. Nézzük meg a felvételt. Rajta van, hogy indexeltem. A kamera látta.
A hatósági fellépésnek hirtelen vége szakadt. - Legközelebb ez három pontba fog kerülni – vetette még oda a sebtében távozó rendőr. Nem köszönt most sem, ami talán érthető a helyzet veszélyességéből adódó stresszes állapot miatt.
A kapu már nyitva volt, de autósunk nem indult. Még nem tért magához, meg aztán fáradt is volt tíz óra munka után. Beígértek neki előre három büntetőpontot, miután nem követett el semmit. - A térfigyelő rendszer most megmentett a rendőröktől, de mi lesz, ha legközelebb olyan helyen történik valami hasonló, ahol nincs kamera – merengett el a történteken.
A rendőrautó bekapcsolt villogóval, repülőstarttal távozott – mint a Cobra 11-ben. Ők is rutinból vezetnek. Rutinosak a fiúk.
